Mert birtokolni szeretne
Kevésbé barátságos vizekre evezünk, hiszen súlyos tévedés lenne azt állítani, hogy az exek mindig jó szándékkal, és pusztán kedvességből közelednek.
Vannak olyanok, akik még mindig szerelmesek, nem tudták elfogadni a szakítás tényét, és olyanok is, akik birtoklási vágyuk miatt képtelenek elengedni volt kedvesüket.
Honnan ismerheted fel, hogy a te exed is ilyen? Nos, az egyik első, intő jel, hogy emiatt szakítottatok. Olvass még a témában
„Ritka, aki a pénzen kívül mást is szeret benne” -Pornósztárok, a munkátok mekkora része élvezet?
„Rajtakapott, hogy megszagolom a kabátját” – Őrült történetek pasiktól, a kapcsolat elejéről
A túlértékelt nászéjszaka: van mit kezdeni egymással hullafáradtan?
„Utálom, amikor szakítással fenyegetőzik” – Ezek a női viselkedésminták ölik meg a kapcsolatot, a férfiak szerint
Nem hagyta, hogy felnőtt módjára éld az életedet, irányítani akart, mindenben befolyásolt, állandóan hatást gyakorolt a döntéseidre. Emellett féltékeny volt mindenkire, aki körülötted élt.
Ugyanakkor nem tudtál könnyen szakítani vele, hiszen érzelmileg is zsarolt, de mindezek mellett rendkívül ragaszkodóan és odaadóan fejezte ki, mennyire szeret. Ez a személyiségtípus nem változik pusztán annak hatására, hogy szakítottatok!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






