Az, hogy milyen testalkatot favorizálsz, egyéni vélemény kérdése. Azonban az egészséges testsúly tekintetében nem igazán számít az ízlés. Gondoltál már arra, hogy mentálisan is sokat adhatsz az életmódváltásodhoz?
Susan McQuillan táplálkozási szakértő, a Psychology Today egyik szerzője szerint, a testsúly szabályozása sokkal többről szól, mint magáról az étkezésről. Úgy gondolja, hogy amit anno tanult az iskolában, miszerint „Nincs rossz étel, csak túl sok jó”, ma már nem állja meg a helyét. Tehát már nem helyes az a mentalitás, mi szerint együnk mindenből, amit szeretünk, csak ne essünk túlzásokba.
Ésszerűnek tűnik ez a tanács, mégis mi a baj vele?
Susan szerint manapság a táplálkozási szakértők szerencsére egyre gyakrabban hangsúlyozzák a növényi alapú és a mediterrán étrendek előnyeit és életmódszerű alkalmazását – nem pedig azt javasolják, hogy diétaként tekintsenek rájuk az emberek.
Ellenben nagyon sokan nem tudják megtalálni a saját határaikat és azok, akik úgy vélik, hogy „nincs rossz étel”, jellemző módon képtelenek az arany középúton maradni. Ennek köszönhetően sokkal több egészségtelenebb, mint egészséges alapanyagot fogyasztanak.
Akkor mit tehetsz az egészséges testsúly érdekében?
Olyan ételeket válassz, amelyek testileg feltöltenek
Hiszen így lelkileg is jól jársz majd! Számos egészséges étel áll a rendelkezésünkre és ezeknek extra előnyük is akad: nem csak finomak, hanem nagyon laktatóak is. Ha olyan alapanyagokat rejtesz el az étrendedben, amik egyszerre teljes értékűek, ezáltal laktatnak, akkor elégedettséggel fognak eltölteni az étkezések. Jóllakott leszel, egészséges, a motivációd emelkedni fog arra vonatkozóan, hogy továbbra is ezen az úton maradj.
Ráadásul, a teljes értékű élelmiszerek közös nevezője, hogy hosszútávon biztosítják a telítettségérzetet és nem okoznak drasztikus vércukor szintemelkedést. Mik tartoznak ide? Susan McQuillan szerint mindazon az alapanyagok, ami az említett növényi alapú és a mediterrán étrendekben is helyet kapnak. Külön kiemelte a gyümölcsöket, dióféléket, a hüvelyeseket, a zöldségeket és a teljes kiőrlésű gabonákat.
Legyen egy terved
A legtöbb táplálkozási szakértő egyetért abban, hogy fontos terveket követnünk az étrendünk összeállítása során, legalább az elején, amíg kialakul az új rutin. Ha megpróbálod megtervezni, előre elkészíteni, bedobozolni az elkészített ételeket, akkor azzal nagyban megkönnyíted az egészséges étrended követését, betartását. Amennyiben fejben nem azon kattogsz, hogy mit fogsz majd enni, akkor az ad számodra egy alapvető nyugalmat, biztonságérzetet. Persze, ez nem azt jelenti, hogy sosem lehetsz spontán, de ha van egy minta, amit követsz, akkor az segít elkerülni a „véletlenszerű” étkezéseket.
Legyél aktív
Rám is áll a mondás: azt, hogy elmentem edzeni, még sosem bántam meg. Lehet, hogy amikor rossz napom volt, vagy nem volt bennem kellő energia, nem ment olyan jól a sport, mint máskor. Azonban még így is jobban éreztem magamat az edzés után. Ugyanez áll a kevésbé célzott edzésekre, pl. a túrára, vagy az egyszerű sétára.
A sport rendkívül fontos tényező, ha a felesleg leadásáról, vagy a túlsúly elkerüléséről van szó, nem beszélve arról, hogy az általános egészségi és lelki állapothoz is rengeteget hozzátesz, ha mozogsz. Ahhoz, hogy mindez tartható és igaz legyen a te esetedben is, fontos, hogy olyan testmozgást válassz, amit szeretsz és kényelmesen, biztonságban érezd magadat a tevékenység űzése közben.
Tudatosan oldd a feszültséget
A stressz sok esetben elkerülhetetlen, de az elengedése nem az. Akár mentális, érzelmi, akár fizikális a stressz, az bizonyos, hogy negatívan befolyásolja az egyensúlyodat. Ez a legtöbb ember életében megmutatkozik az étkezési szokások tekintetében is. Akár úgy, hogy túl sokat esznek, akár úgy, hogy rendszertelenül kezdenek el táplálkozni.
A rossz étkezési szokások rontanak a teljesítményen, az általános egészségügyi állapoton, az alváson és óhatatlanul a hangulatunkon is. Ha tehát az is szempont, hogy lelkileg egyaránt jól legyél – és ez miért ne lenne lényeges –, akkor módot kell találnod a stressz megfelelő levezetésére, kezelésére. A jóga, a meditáció, légzőgyakorlatok, vagy akár a pihentető zene és a természetközeli élmények egytől-egyig segítenek ebben.
Javíts az alváshigiéniádat
Az alváshiány, vagy a bioritmus felborulása bizonyítottan rossz hatással van a testsúlyodra, ugyanis diszharmóniába kerül a hormonháztartásod, így az anyagcseréd is. A megfelelő matrac, a pihentető körülmények, a hűvös hálószoba és a következetes fekvési-kelési rutin egyaránt elősegíti a kiegyensúlyozott alvást.
Tudd meg, mi van a háttérben
Nagyon sokszor nem azért túlsúlyos valaki, mert nem ismeri a helyes táplálkozási alapelveket, hanem mert képtelen őket betartani – de mentálisan, nem pedig fizikálisan. Ebben az esetben egy terapeuta tud segíteni, aki feltárja az okokat és rávilágít, mi áll az önpusztító viselkedési minták hátterében. Ha te is állandóan jojó effektussal küszködsz, vagy nagyon régóta cipeled a súlyodat, akkor előfordulhat, hogy ezen a területen lenne szükséged segítségre. A terápiák ugyanis felfedik azokat a viselkedési mintákat, amelyek akadályozzák az egészséges életmód fenntartását.