A Parade nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy az asztrológia szerint bizonyos csillagjegyek szülöttei természetüknél fogva hajlamosabbak arra, hogy később mondják ki a boldogító igent – de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé lennének hűségesek vagy szeretetteljesek. Sőt, ők azok, akik igazán komolyan veszik az elköteleződést, és csak akkor vágnak bele, amikor úgy érzik: teljes szívvel és éretten tudnak jelen lenni benne. Mutatjuk, pontosan mely csillagjegyekről van szó!
Bak, a célorientált realista
A Bak jegy szülötteinek a hűség és az elköteleződés nem idegen fogalom – ők azok, akik, ha egyszer választanak, az örökre szólhat. De addig hosszú az út. A Bakot a Szaturnusz uralja, ami a felelősséget, a korlátokat és az érettséget szimbolizálja, ezért gyakran úgy érzik, előbb meg kell „érdemelniük” a szerelmet: karriert építenek, anyagi biztonságot teremtenek, és önmaguk legjobb verziójává akarnak válni. A házasság csak ezután jöhet számításba.






