Aki elégedetlen a mellméretével nagyobb eséllyel lehet mellrákja

Aki elégedetlen a mellméretével nagyobb eséllyel lehet mellrákja

Címlap / Életmód / Egészség / Aki elégedetlen a mellméretével nagyobb eséllyel lehet mellrákja

Az elmúlt években több közelebbi és távolabbi ismerősöm csináltatta meg a mellét, és nem egészségügyi okokból kifolyólag.

Egyikük közeli barátnőm, úgyhogy tudom róla, hogy régóta komplexusai voltak nem csak a mellméretével kapcsolatosan, hanem azok formáival sem tudott megbarátkozni. Ezen az sem változtatott, hogy időközben anyuka lett – sőt… Számára régóta dédelgetett álom vált valóra azzal, hogy sor került a plasztikai beavatkozásra, és tökéletesen elégedett is. Mondhatjuk, felkerült az i-re a pont.

De nem mindenki ilyen szerencsés, mint ő, akinek egyébként a testalkatához tökéletesen passzoló, a lehető legtermészetesebb mellek jutottak. Több ismerősöm is akad, aki ránézésre alaposan túllőtt a célon.

Ráadásul van, akiről konkrétan tudom, hogy annak ellenére vágott bele a műtétbe, hogy tudta, nem az alkatával, főleg nem a melleivel, sokkal inkább a lelkével kellene foglalkoznia. Számára nem is hozta meg a vágyott boldogságot a műtét. Pedig úgy tűnik, az egészségünk szempontjából is alapvető, hogyan viszonyulunk a melleinkhez. 

A mell önvizsgálata
OtnaYdur/depositphotos.com

Sokan annyira gyűlölik a melleiket, hogy tudomást sem vesznek róluk

Mindannyian tudjuk, mennyire fontosak az önellenőrzések. Amíg nincs baj, talán bele sem gondolunk, hogy egész pontosan életmentő lehet, ha minél hamarabb észrevesszük a rendellenességeket a saját testünkön. Elég arra gondolni, hogy a rosszindulatú bőrelváltozások, a melanómák alig néhány hónap alatt az egész testben áttéteket tehetnek… De nem kell, hogy ennyire agresszív ráktípussal nézzünk szembe, hiszen a mellrák a legtöbb esetben kevésbé gyors, de ehhez az is kell, hogy időben észrevegyük a csomókat. 

Egy tanulmány megállapította, hogy azok a nők, akik elégedetlenek a mellméretükkel, kevésbé valószínű, hogy ellenőrzik magukat – és így időben észreveszik a kóros elváltozásokat, vagy éppen orvoshoz fordulnak. Ezzel pedig nem kevesebbet kockáztatnak, mint az életüket. 

A Ruskin Egyetem és a University College London kutatói 384 brit nőt kérdeztek arról, mennyire elégedettek a mellméretükkel, illetve milyen gyakran végeznek önellenőrzést. Az ajánlás szerint az ideális havi egy ellenőrzés lenne. Ehhez képest kiderült, hogy azok a nők, akik elégedetlenek a melleik méretével, nagyon ritkán, vagy soha nem végeznek önellenőrzést. Egyébként az eredmények azt mutatták, hogy a legtöbb nő bizonyos fokú elégedetlenséget érzett a mellméretével kapcsolatosan, 31% akart kisebb, 44% pedig nagyobb melleket. 

A résztvevők harmada azt mondta, hogy ritkán vagy soha nem végez önvizsgálatot. Ennek kapcsán a kutatók rá tudtak mutatni az önvizsgálatok gyakorisága és a mellméret elégedettsége, vagy éppen elégedetlensége közötti összefüggésre.

„Eredményeink azt sugallják, hogy a mellmérettel való elégedetlenség jelentős mértékben összefügg a ritkább önellenőrzéssel. Ezáltal pedig a változások késői észlelésével, az orvoshoz való fordulás késlekedésével is.”

– magyarázza Viren Swami, a kutatás egyik vezető szerzője. 

VIDEO Ők lesznek 2024 legszerencsésebb csillagjegyei

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»