Ha néha nem sikerült minden a tervek szerint, bosszankodtam, kissé letörtem, de soha nem gondoltam, hogy a hibáim végzetesek lennének. Noha a maximalizmus alapvetően pozitív tulajdonság, a kutatók úgy látják, hogy egészségügyi problémák hosszú listájához is vezethet.
A maximalizmus már az egészen fiatalokat is sújtja, és egyre elterjedtebb. Minden öt gyerek közül kettő maximalista, és egyre komolyabb egészségügyi problémákkal küzd emiatt. Ez pedig egyáltalán nem azt jelenti, hogy minden generáció vágya egyre inkább teljesül, hanem azt, hogy egyre betegebbek, egyre szomorúbbak vagyunk, és a saját lehetőségeinket egyre kevésbé használjuk ki.
Hagyományosan a maximalizmust pozitív értéknek tartjuk. A tökéletességre való törekvés végül is egy önvédelmi eszköz, amivel legyőzhetjük a világot: fejlődést hoz az életünkben, de a hibák elkerülése a saját egyéni céljaink elérését is megnehezítheti. Olvass még a témában
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
Miért nem tudják az olaszok elrontani a napjukat? 3 szicíliai szokás, amit azonnal hazahoztam magammal
Nem leszek népszerű, de kimondom: nem mindenki érdemel második esélyt
A maximalizmus hátránya emellett nemcsak az, hogy a legeredményesebb, legsikeresebb önmagunkat nem vagyunk képesek megmutatni, hanem depresszióhoz, szorongáshoz, kényszerességhez, étkezési zavarokhoz, álmatlansághoz, krónikus fejfájáshoz, valamint korai halálozáshoz vagy öngyilkossághoz is vezethet.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






