Kutatások szerint minél erőteljesebb a maximalizmus valakiben, annál több pszichológiai rendellenességtől szenved az illető.
Az ellentmondás abból fakad, hogy az egészséges maximalizmus mellett, amit a magas standard, az erős motiváció és a fegyelem jellemez, létezik az ún. egészségtelen maximalizmus is, amikor soha semmi nem elég jó, és a célok emiatt nem teljesülnek, ez pedig frusztrációt okoz.
A maximalizmus nem egy viselkedésforma, hanem az, ahogyan magadról gondolkodsz. A kutatók szerint a kiválóságra törekvés nem jelent maximalizmust, csupán lelkiismeretességet. A lelkiismeretes emberek számára ez a folyamat csupán a kritikus belső hang eredménye, és ez egyáltalán nem jelent számukra elérhetetlen célt. Ha egy diák, aki sokat készült egy tárgyból, mégis gyengébb jegyet kap a vártnál azt mondja magának: „Csalódott vagyok, de nincs semmi gond, attól még, hogy most rossz jegyet kaptam, jó ember vagyok.”, ez egészséges. Ha számára az a gyengébb osztályzat üzenete, hogy „Nem vagyok elég jó”, na az már az egészségtelen maximalizmus.
A belső hang sok különböző dolgot kritizálhat bennünk: a munkánkat, a kapcsolatunkat, a tisztaságunkat, a fittségünket, és ez mindenkiben más. A lelkiismeretes emberek többféle lehetőséget találnak arra, hogyan küzdjenek meg az akadályokkal, a maximalisták viszont minden kis nehézséget stresszként élnek meg, és emiatt gyakrabban buknak el. Nekik több bűntudattal, több szégyenérzettel kell megküzdeniük, és hamarabb feladják, ha valami az erőfeszítéseik ellenére mégsem sikerül tökéletesen – ezáltal pedig a sikertől is megfosztják magukat. Olvass még a témában
