A férfiak tökéletesen tudják, hogy nekünk, nőknek milyennek kellene lennünk. Csak éppen arról feledkeznek meg, hogy ők sem tökéletesek és bizony nagyon sok kompromisszumot kell kötnünk velük és önmagunkkal is egy jó párkapcsolat érdekében.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/5 Mi a baj a férfiakkal?
Tedd fel magadnak a kérdést és időzz el egy kicsit a saját válaszaidon. Addig is, adunk néhány ötletet. Nem ok nélkül, feleslegesen akarunk belekötni az ellenkező nembe, csupán jó, ha ők is tisztában vannak a mi oldalunkkal. Mostanság kifejezetten az az érzésem, hogy egy nőnek ezerszer jobban meg kell felelnie minden fronton és ezt mondom úgy, hogy nagyon távol áll tőlem a feminizmus. Én kifejezetten azok táborát erősítem, akik élvezik, ha egy férfi erős, magabiztos és fel lehet rá nézni és, aki mellett törékeny nőnek érezhetik magukat.
Mégis, manapság sokkal több mindennek kell megfelelnünk és ebben nagy szerepet játszanak a férfiak is. Míg nagymamáink korában a tökéletes háziasszony jelentette a tökéletes nőt, ma ez már csak egyik feltétele a tökéletes nőnek. Persze azért mi is meg tudnánk fogalmazni néhány pontot, miszerint mi a legnagyobb bajuk a mai férfiaknak:
2/5 Mindent is akarnak
Nem elég számukra a férj, apa, barát, főnök és egyéb szerepek, mert nekik minden kell. Sikeresek akarnak lenni a munkájukban, ami alapvetően egy jó dolog, hiszen ez visz majd előre egy családot hosszú távon. Viszont ezzel párhuzamosan szükségük van egy kerek családi életre, legalábbis olyan szinten, hogy lubickoljanak benne.
Vagyis a teher inkább a nőkön van, akiknek gondoskodniuk kell az otthoni idillről. Aztán férjek akarnak lenni, de időként jó lenne kicsekkolni a sok problémával járó házasságból és keresni valakit, aki mellett minden olyan könnyű és tökéletes. Apai ösztönök is jelentkezhetnek, de jó lenne ezzel csak egy bizonyos időintervallumon belül mozogni. Pontosan addig, amíg nekik kényelmes és jó.
Míg a nőket valóban érdekli a férfi monológja egy randi során, a férfinak komoly megerőltetés nem a nő dekoltázsát bámulni egész este. Ezzel még nem is lenne akkora probléma, csakhogy manapság már az ismerkedés is egy felszínes, külsőségek uralta dolog lett. Mindenféle álszentség nélkül, természetesen a jó külső mindig is előny volt párválasztás során, de mára már ez jelenti az alapját egy tartós párkapcsolatnak. Nem baj, ha két ember nem illik össze és már megismerkedésük pillanatában könyvelhető az elválás, legalább jól néznek ki egymás mellett.