„A ház, ahova szívesen beköltöznél, a ház, ahova szívesen visszajönnél, a ház, ahonnan el sem mennél…” – amikor először találkoztam szembe ezekkel a gondolatokkal, egyből tudtam, hogy látni szeretném, mi is rejlik mögöttük.
A valóság pedig lenyűgöző: a nagyradai Wood Paradise luxus kabinházak Széles Krisztina és családja vállalkozása bővítésének köszönhetően jött létre, mára pedig egy igazi mini paradicsommá vált, amelyet egyre többen keresnek fel a felhőtlen kikapcsolódás és feltöltődés céljából.
Igazi kincs a Zalai dombság ölelésében
A festői környezetben található szállás helyszíne tudatos választás volt: „A Zalai dombság páratlan panorámája miatt választottuk Nagyradát. Ez egy eldugott kis falu 533 fővel. Zala megye kis, eldugott kincse kedves, segítőkész földművesekkel” – mondta Krisztina. „Jelenleg kettő apartmanunk van, és további bővítésben gondolkodunk. Most 1,2 hektár területen helyezkedik el a két ház, egymástól távol.”
Minden jóval felszerelt kabinházakkal várják a vendégeket
A Wood Paradise házak hűtő-fűtő klímával felszereltek. Az egyikben saját jacuzzi, a másikban privát dézsa biztosítja a maximális kikapcsolódást, de szaunázhatnak is a vendégek. Akik főzőcskéznének, vagy csak meginnának egy finom teát vagy kávét, azok is komfortosan érezhetik magukat: „a konyhánk teljesen felszerelt: mikró és kettes főzőlap, alapfűszerek, tea, kávé és kávéfőző is található benne”. Nem kevésbé kényelmesek a fürdőszobák sem, melyek komfortosak és meseszépek.
Csendes szállás környezetbarát módon kialakítva
Bárki, aki a két ház közül bármelyikben megszáll, biztos lehet benne, hogy egyetlen szomszédtól sem kell tartania, nincs probléma azzal, ha egy bulisabb estét szeretne csapni, de annak sincs oka aggodalomra, aki csak csendben feltöltődne. „A hegy lakatlan. Nyáron nyaralni jár ki egy-egy földbirtokos, de rajtuk kívül senki nem tartózkodik ott. A hangos zene senkit nem zavar, nincs csendháborítás vagy este tíz óra után elcsendesedés. De a környezetbarát kialakításról sem feledkeztek meg: „A házak talajcsavarokra épültek, így, ha elbontjuk, a terület sértetlen marad” – mondta Krisztina.
Számos remek látnivaló és program található a közelben
A két luxus kabinház annyi remek feltöltődési lehetőséget rejt magában, hogy azok a vendégek, akik egész nap ki sem mozdulnának, is garantáltan fantasztikusan fogják magukat érezni. Akik viszont mozgalmasabb programot terveznek, azoknak is van miből válogatni: a közelben található a Kis-Balaton, ahol túrázásra, kerékpározásra és a helyi látogatóközpont megtekintésére is van lehetőség.
De nincs messze a gyerekek kedvence, a Zobori élménypark sem, illetve a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum és a fenyvespusztai állatsimogató is könnyen megközelíthető. Ha pedig a jacuzzi vagy a dézsa nem lenne elég – ami aligha valószínű, főként ilyen mesés környezetben -, a Zalakarosi Termálfürdőben is van lehetőség csobbanásra.
Egész évben kedvelt úti cél
„Szerencsére nyáron és télen is közkedvelt a Woodparadise. Folyamatosan teltházasak vagyunk nyitás óta” – mondta Krisztina. Vagyis aki ide tervezi a következő kikapcsolódását, vagy akár már jó előre is szereti kiválasztani, hol töltődik fel mondjuk az ünnepek alatt, vagy tart meg egy évfordulót, esetleg születésnapot, annak minél előbb érdemes körülnéznie és foglalnia.
Ami pedig a jövőt illeti, Krisztináék célja természetesen az, hogy a csodás kis vállalkozás a jelenlegi kettő mellett még több egyedi, mesés kabinházzal bővüljön, ahol már nagyobb baráti társaságok is bőven elférnek, közben viszont továbbra sem kell majd tartani attól, hogy a szomszédokat esetleg zavarná a bulizás, vagy ne tudna egy másik Wood Paradise házban pihenni az, aki éppen arra vágyik.