Így lehetsz tökéletes házigazda

Így lehetsz tökéletes házigazda

Címlap / Otthon / Háztartás / Így lehetsz tökéletes házigazda

A saját lakásban, vagy az albérletben időről időre előfordul, hogy vendégeink érkeznek. Nem árt erre mindig felkészülni, illetve tökéletes házigazdává válni akkor is, ha meghívtuk szeretteinket egy vacsorára, vagy egy italra.

Váratlan érkezőkre

Ahogy a váratlan érkezők jelzője is mutatja, az ő megjelenésükre nem lehet maximálisan felkészülni.

Általánosan jellemző rájuk, hogy akkor toppannak be, amikor a nagymosás elején, vagy éppen a főzés kellős közepén vagyunk.

Teljesen felesleges azonban zavarba esni, hiszen a bejelentés nélkül érkező szeretteink a legtöbbször pontosan tudják, milyen az, ha kupleráj van a lakásban.

Készülj fel a fogadásra!

Ahol csak tudod, ültesd le a váratlanul megérkező vendéget, hagyd félbe ott a munkád, ahol lehetőséged van rá.

Ne kezdj el zavarodottan pakolászni, mert nincs értelme, úgysem tudsz rendet tenni pár perc alatt.

Inkább kínáld meg némi ropogtatnivalóval és frissítővel! Hidd el, a pohárnyi italt és a figyelmedet sokkal jobban fogja értékelni, mint a patyolattisztaságot.

Persze ahhoz, hogy mindezt megtehesd, folyamatosan ott kell bujkálnia némi jégkockának és hűtött üdítőnek a frigóban, na meg persze pár zacskó finomságnak az éléskamrában.

Meghívott vendégek

A meghívott vendégekkel már sokkal könnyebb a dolgod, hiszen mindenre pontosan és nyugodtan fel tudsz készülni. Ami ebben az esetben nagyon fontos az az, hogy ne ekkor próbáld ki a legújabb tuti recepteket, amiket kaptál a barátnődtől.

Amit először főzünk, az csak igen ritkán lesz pont olyan, amilyennek elképzeltük.

Vesd be a leginkább bevált receptjeidet, hiszen legyen az bármennyire is hétköznapi, ha igazán ínycsiklandó, senki sem fogja ezt felróni neked.

Legyél jelen!

Igazán nagyszerű, hogy igyekszel a szeretteid kedvére tenni, és tény, hogy néhány apró figyelmességgel könnyen elvarázsolhatod őket.

Mégsem kell azonban úgy kezelned ezt az alkalmat, mint valami megismételhetetlen lehetőséget, hiszen nem erről szól. A látogatók többek között rád kíváncsiak, nem kizárólagosan a konyhatudományodra.

Ha az egész vacsora alatt kinn vagy a konyhában, és csak addig látnak, amíg behozod az ételt, akkor nem teszed felejthetetlenné az élményt. A menü összeállításakor tehát arra is figyelj, hogy ne kelljen egész végig a tűzhely mellett ácsorognod.

Apró figyelmességek

Inspirációkban szerencsére bővelkedik az internet és a nyomtatott sajtó, úgyhogy nem kell takarékra tenned a fantáziádat.

Az olyan kreatív megoldások, mint az ültető kártya, a gondosan megkomponált asztalterítő, vagy éppen a kidíszített ülőhely, segíthet igazán látványossá tenni a helyiséget.

Arra persze ügyelned kell, hogy alkalomhoz illő megoldásokkal rukkolj elő, hiszen a rózsaszín lufi csodákat leginkább a kislányok értékelik, míg a felnőttek inkább a letisztult színeket és formákat részesítik előnyben.

Legyél illemtudó!

Vendégségben mindenki kicsit megszeppent és félénk, főleg a kezdetekben. Emiatt neked, házigazdának kell ügyelned rá, hogy vendégeid kényelmesen, otthonosan érezhessék magukat.

Először is mutasd meg a lakást, az ülőhelyüket és az illemhelyiséget is, hogy ne azt kelljen majd később zavarodottan mormolniuk, hogy „merre van a mosdó?”.

Mindig mindenkit kínálj meg az asztalra tett ételekből, italokból, de soha se erőltess semmit. Senki sem szereti túlenni, vagy túlinni magát csak azért, mert a házigazda erőszakoskodó.

VIDEO Így tedd fel helyesen a kontúrt, bronzosítót és pirosítót

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!