A leggyakoribb fajta
A boltokban kapható orchideák többsége a Phalaenpsis-ok közé tartozik, aminek az az egyszerű magyarázata, hogy ezt a fajtát lehet a legkönnyebben gondozni otthoni körülmények között.
Mivel számtalan színkombinációja létezik, akár ezzel az egy fajjal is meg lehet tölteni a teljes ablakot, a színpompás virágok korántsem fognak unalmasnak hatni. Ráadásul, ha az egyik orchidea jól láthatóan nagyszerűen érzi magát az adott helyen, akkor minden bizonnyal ugyanazon típus másik tagja is hasonlóan boldogan hozza majd a virágait.
Nagyipari termelés
Manapság már nincs olyan nagyobb áruház, ahol ne lehetne orchideát is venni, úgyhogy nem csoda, hogy a gyakori akcióknak köszönhetően már jóformán nagyipari termelés folyik.
Ennek olykor megvan az a hátránya, hogy nem kerülnek ki mindig jó minőségű virágok a piacra, ezért ha kezdő orchideatartó vagy (tehát nem tűnnek fel egyből a halálra ítélt növények jelzői), akkor inkább menj biztosra és kertészeti szakboltban vásárolj. Ilyen módon jóval kisebb az esélye, hogy az első orchideád a kukában végzi és neked pedig elmegy a kedved az egésztől.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






