A 8 legszebb és legideálisabb virág esküvőre

A 8 legszebb és legideálisabb virág esküvőre

Címlap / Szerelem / Esküvő / A 8 legszebb és legideálisabb virág esküvőre

Az esküvő egyik legfontosabb kelléke a virágdíszítés. Lássuk a legszebb és esküvőre legillőbb virágokat!

Liliom

Napjaink egyik legkedveltebb esküvői virága a liliom. Ez nem véletlen, mivel megjelenése és illata is alkalmassá teszi arra, hogy életünk egyik legfontosabb eseményének fényét emelje. A liliomok a legtöbb esetben fehér változatban kerülnek a templomba, valamint az asztalokra.
Persze ehhez a trendhez nem kell feltétlenül alkalmazkodni. A cirmos színezetűek, sárgák, rózsaszínek vagy éppen a vörösek is fantasztikus látványban fogják részesíteni az ifjú párt és az egész násznépet.

Kála

A kálák szintén kedvelt kiegészítői a nagy napnak. A gyönyörű csavart levél formájú virágból ebben az esetben is főleg a fehér változatot szokták használni, sokszor gyöngyökkel kombinálva.
Ha szeretnénk egy kicsit kilépni a megszokott keretek közül, akkor ne legyünk restek és nyugodtan használjuk akár a szinte feketébe hajló, sötétlila virágokat is. Bár valóban nem egy megszokott árnyalat, a menyasszony szűzies, fehér ruhájával csodálatos kontrasztot fog adni.

Tulipán

Ezzel a növénnyel csak akkor számoljunk, ha éppen a virágzási időszakban van az esküvő. Akkor viszont szinte vétek kihagyni a kompozícióból, hiszen nem csak hogy rengeteg színárnyalatban létezik, de törékeny és kecses megjelenése kifejezetten romantikus hatást rejt magában.
Attól se riadjunk vissza, hogy a teljes díszítést ebből a virágból komponáljuk meg, hiszen a rendelkezésre álló árnyalatok ezt tökéletesen lehetővé teszik.

Orgona

Szintén időszakhoz kötött lehetőség, de semmi esetre sem szabad kihagyni a virágok közül. Akkor is tökéletes, ha az esküvő alapszíne fehér, és akkor is remekül tudjuk használni, ha csupán kiegészítő szerepet tölt be.
A buja virágfejek önmagukban, mindenféle külön díszítés nélkül is megkapó látványt nyújtanak, arról nem is szólva, hogy ennek a virágnak a bódító illata mindenki számára a legromantikusabb időszakot, a tavaszt idézi.

Kardvirág

Az elegáns, kifinomult esküvők egyik állandó vendége. Népszerűsége királyi megjelenésének köszönhető. Az égbe törő száron ülő, élénk színű virágokkal díszített karcsú növény vágottan is tartós, és légiesen könnyed megjelenést képes biztosítani az asztaldíszeknek vagy éppen a menyasszonyi csokornak.
A színvariációknak köszönhetően akkor is ideális választás, ha nem ragaszkodunk a tradicionális, fehér elképzeléshez. A tűzpiros, mély bordó vagy éppen a sötétkék árnyalatokkal egészen egyedi hatásokat tudunk elérni.

Hortenzia

Az óriási virágfejeknek köszönhetően a hortenzia is tökéletes választás lehet az esküvők hangulatának emelésére.
A pasztelles árnyalatú viráglabdák a mennyasszonyi csokrot egészen különlegessé teszik. Könnyed, törékeny növény, így ezt a hangulatot erősíti a templomban és a vacsoránál is.

Napraforgó

A napsárga, bohókás virágfejek kitörő örömmel és vidámsággal töltik meg az egész esküvőt. Ezeket a virágokat szemlélve nem tűnik olyan nagy tragédiának egy-egy baki, hiszen azt hirdetik, hogy az élet akkor is gyönyörű.
A templom belső díszítésénél egészen különleges hatást érhetünk el, ha kizárólag ezt a növényt használjuk, hiszen sárga árnyalata, remek kontrasztot ad a fehér falakkal, és a nyers fa színével.

Rózsa

Természetesen nem maradhat ki a felsorolásból az örök klasszikus, a szerelem jelképe, a rózsa sem. Népszerűsége vitathatatlan, amit többek között tartósságának és megdöbbentően széles színválasztékának is köszönhet.
Tökéletes, ha elegáns fehér díszítést képzeltünk el, de akkor is remek, ha egy kicsit színesíteni szeretnénk a palettát.
Gyönyörű esküvői csokrok itt!

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!