A közösségi közlekedés biztosan közelebb hozza egymáshoz az embereket, de nem biztos, hogy olyan értelemben, ahogyan azt mi szeretnénk. A tömeg és a lassúság még csak egy dolog, de különösen bosszantó, ha egyesek a legalapvetőbb normákat sem hajlandóak betartani, mintha csak a mi bosszantásunkra váltottak volna bérletet. Összegyűjtöttük a legidegesítőbb alakokat a metróról és a buszról.
Akik hangosan hallgatnak zenét
Igazán nem értem, hogy ma, amikor már olyan minőségben és árfekvésben lehet fülhallgatókat kapni, ami mindenkinek az igényét kielégíti, miért érzik sokan még mindig úgy, hogy meg kell osztani az utazóközönséggel is a kedvenc dalaikat.
Az pedig valószínűleg Murphy egyik törvénye lehet, hogy még véletlenül, soha, egyetlen egyszer sem a kedvenc számomat bömböltetik mellettem.
Hangosan telefonálók
Csak egy fokkal jobb, amikor valaki nem közösségi zenehallgatásra, hanem vitaindító topikként használja a telefonját, és olyan hangerővel üvölt bele, hogy az információt nem csak a vonal túlsó végén álló beszélgetőpartnere hallja, hanem az egész metrófülke is.
Jobbik esetben csak a Jókai bableves receptjét cserélik, rosszabb esetben egy szerelmi drámát hallgathatsz végig, minden egyes pikáns részlettel együtt.
Aki elsőre akar leszállni
Fizikai korlátai vannak annak, hogy a hömpölygő embertömeg egyszerre, egy időben hagyja el a járművet, hiszen az ajtó korlátai nem gumiból vannak. Mégis van, aki felszálláskor ugyan a leghátsó sarokba húzódott, mégis már a megálló nevének bemondásakor elkezd előre furakodni, hogy elsőre hagyhassa el a járművet.
Senki nem szeretne tovább itt időzni, mint amennyit feltétlenül muszáj, de ha már te az utadat az ajtónak préselődve töltötted, legalább leszálláskor ne akarjanak eltaposni.
Aki végig az ajtóban áll
Az előző eset egy továbbfejlesztett változata, amikor valaki már három megállóval az övé előtt beáll az ajtóba, esetleg egyáltalán le sem ül, pedig a végállomásig utazik, de nem távolodik el a szabadság fuvallatával kecsegtető nyílászárótól.
Őt nem érdekli, hogy emberek le-, vagy éppen felszállnának, nem hagyja el a bázist. Itt dzsungeltörvények uralkodnak, mindenki úgy él túl, ahogyan tud.
Az ugróbolha
Nem mindenkinek van nehéz napja, van, aki a buszra vagy metróra felszállva kezd pörögni, egyik ajtótól a másikig járkál, egészen magánjellegű információkat kiabálva át a mindig éppen másik ajtónál álló ismerősének, miközben csak egy általa ismert dal ritmusát dobolja az üvegen, és akkora teret bemozog, hogy bármerre is fordítod a fejedet, mindig ott lesz a perifériában.
A szagos
Ha ennyi embert zárnak össze egy ennyire rosszul szellőző helyre, akkor ott elkerülhetetlenül lesznek szagok, de ha valaki még a gyanús csomagjait is magával cipeli, amikből fűszer, romlott hús és erjedt tejtermékek szaga árad, akkor nem csoda, ha nem ő lesz az utastársai kedvence.
Ugyanez érvényes azokra, akiknek nem volt idejük zuhanyozni reggel – és tegnap este, meg azelőtt sem.
Akinek több bérlete van
Elképzelhető, hogy van, aki minden hónapban három bérletet megvesz, ezért érzi jogosultnak magát arra, hogy a legnagyobb tömegben is maga mellé pakolja a táskáit, és szétvesse a lábát, hogy három helyet is elfoglaljon – általában szénné gyúrt macsók terpeszkednek így, férfiasságuk teljes tudatában, miközben a járókeretes nagyik és pocakos kismamák a kapaszkodón egyensúlyozva szörföznek.
A dolog pikantériája, hogy hiába is próbálkoznak, úgysem hiszi el nekik senki, hogy nem tudják összezárni a lábukat, ha akarják.
