Egy új év kezdetén sokan természetesen az előttünk álló hónapok céljain gondolkozunk. És ha így teszünk, nem csak magukra a kihívásokra érdemes figyelni, hanem arra is, hogy miért vállaljuk őket.
Ha például regényt tervezel, akkor azt a puszta öröméért teszed, hogy egy kitalált világot hozz létre, amelyben érdekes karakterek laknak? Vagy azért csinálod, mert szereted az irodalmat, és értékes hozzájárulást szeretne adni a kultúra ezen szegmenséhez? Talán egyszerűen csak be akarod bizonyítani magadnak, hogy képes vagy publikálni, vagy esetleg hírnévre vágysz, és egy bestseller megírása nagyszerű út az elismeréshez?
Magad miatt csinálod? Ezt mondja az önrendelkezési elmélet
Az „önrendelkezési elmélet” szerint ezeknek a kérdéseknek mindegyike más-más motivációs forrást jelent, amelyek külön – jó és rossz – következményekkel járnak teljesítményünkre és jólétünkre nézve. Az elmélet mögött álló a kutatás azt sugallja, hogy ha a megfelelő célokat a megfelelő okokból választjuk ki, akkor elkötelezettebbek és határozottabbak leszünk, miközben nagyobb elégedettséggel töltenek el a sikereink. Olvass még a témában
Sok tudományos elképzeléshez hasonlóan az önrendelkezési elmélet is évek óta fejlődik. Gyökerei néhány, az 1970-es évekből származó tanulmányból származnak, de csak azután kezdett komoly érdeklődést felkelteni, hogy 2000-ben megjelent egy alapvető tanulmány, amely felvázolta a motiváció, a teljesítmény és a jólét néhány alapvető fogalmát.
Az elmélet középpontjában az az optimista elképzelés áll, hogy a legtöbb emberben természetes vágy van a tanulásra és a fejlődésre. Ez azon a feltételezésen alapul, hogy az emberek növekedésorientáltak
– mondja Anja Van den Broeck, a belgiumi KU Leuven közgazdasági és üzleti karának professzora.
A növekedési irányultság leginkább a kisgyermekek kifáradhatatlan érdeklődésében mutatkozik meg az őket körülvevő világ iránt – de a felnőttek is érezhetnek lenyűgözést és kíváncsiságot bizonyos tevékenységek iránt, amitől egy feladat elvégzése önmagában jutalommá válik. (Gondolj csak arra az időszakra, amikor annyira elmerültél egy tevékenységben, hogy észre sem vetted, hogy múlik az idő.) Ezt „belső” motivációnak nevezik.
Gyakran előfordulhat azonban, hogy hiányzik belőlünk a kellő belső motiváció a céljaink eléréséhez szükséges feladat elvégzéséhez. Ilyenkor a „külső” motiváció különböző formáival kell bátorítanunk – vagy bátorítanunk – magunkat.
