A cél eléréséhez kulcsfontosságú az erre való törekvés. Mégsem minden motiváció egyenlő – és bizonyos tényezők, amelyek a siker iránti vágyat ösztönzik, akár károsak is lehetnek.
Egy új év kezdetén sokan természetesen az előttünk álló hónapok céljain gondolkozunk. És ha így teszünk, nem csak magukra a kihívásokra érdemes figyelni, hanem arra is, hogy miért vállaljuk őket.
Ha például regényt tervezel, akkor azt a puszta öröméért teszed, hogy egy kitalált világot hozz létre, amelyben érdekes karakterek laknak? Vagy azért csinálod, mert szereted az irodalmat, és értékes hozzájárulást szeretne adni a kultúra ezen szegmenséhez? Talán egyszerűen csak be akarod bizonyítani magadnak, hogy képes vagy publikálni, vagy esetleg hírnévre vágysz, és egy bestseller megírása nagyszerű út az elismeréshez?
Magad miatt csinálod? Ezt mondja az önrendelkezési elmélet
Az „önrendelkezési elmélet” szerint ezeknek a kérdéseknek mindegyike más-más motivációs forrást jelent, amelyek külön – jó és rossz – következményekkel járnak teljesítményünkre és jólétünkre nézve. Az elmélet mögött álló a kutatás azt sugallja, hogy ha a megfelelő célokat a megfelelő okokból választjuk ki, akkor elkötelezettebbek és határozottabbak leszünk, miközben nagyobb elégedettséggel töltenek el a sikereink.
Sok tudományos elképzeléshez hasonlóan az önrendelkezési elmélet is évek óta fejlődik. Gyökerei néhány, az 1970-es évekből származó tanulmányból származnak, de csak azután kezdett komoly érdeklődést felkelteni, hogy 2000-ben megjelent egy alapvető tanulmány, amely felvázolta a motiváció, a teljesítmény és a jólét néhány alapvető fogalmát.
Az elmélet középpontjában az az optimista elképzelés áll, hogy a legtöbb emberben természetes vágy van a tanulásra és a fejlődésre. Ez azon a feltételezésen alapul, hogy az emberek növekedésorientáltak
– mondja Anja Van den Broeck, a belgiumi KU Leuven közgazdasági és üzleti karának professzora.
A növekedési irányultság leginkább a kisgyermekek kifáradhatatlan érdeklődésében mutatkozik meg az őket körülvevő világ iránt – de a felnőttek is érezhetnek lenyűgözést és kíváncsiságot bizonyos tevékenységek iránt, amitől egy feladat elvégzése önmagában jutalommá válik. (Gondolj csak arra az időszakra, amikor annyira elmerültél egy tevékenységben, hogy észre sem vetted, hogy múlik az idő.) Ezt „belső” motivációnak nevezik.
Gyakran előfordulhat azonban, hogy hiányzik belőlünk a kellő belső motiváció a céljaink eléréséhez szükséges feladat elvégzéséhez. Ilyenkor a „külső” motiváció különböző formáival kell bátorítanunk – vagy bátorítanunk – magunkat.
A legjobb külső motivációs formák a következőek:
- Beazonosítás: Bár magát a tevékenységet nem élvezed, tágabb értékeihez és céljaihoz vonzódhatsz – egy másik motivációs formát biztosítva. Egy tanár számára az oktatás fontosságának és a tanulók jövőjének javításában betöltött szerepük elismerése lehet, ami arra motiválja őket, hogy többletórákat töltsenek a házi feladatok értékelésével; a feltörekvő regényíró számára az az érzés lehet ilyen, hogy értelmes irodalmi művet hoz létre, amely arra készteti, hogy átdolgozza kéziratát, még akkor is, ha maga az írás művelete időnként fáradságosnak tűnik.
- Bevezetés: Néha nyomást gyakorolunk magunkra, hogy megőrizzük egónkat és énképünket. „Az önbecsülése a tevékenységtől függhet” – magyarázza Van den Broeck. „Aggódsz amiatt, hogy ha nem éred el a célodat, szégyent és kudarcot fogsz érezni.”
- Külső szabályozás: Néha a motiváció pusztán külső jutalmakból fakad – például hírnévből és vagyonból. Egyes munkahelyeken a külső szabályozás teljesítménybónuszként és fizetésemelésként jelentkezhet. Ettől továbbra is belefektethetsz a pénz megszerzésébe, még akkor is, ha magukat a feladatokat meglehetősen unalmasnak és értelmetlennek találod.
A kutatók szerint a sikerhez leginkább a belső motiváció vezet, és az a szerencsés, ha a külső motivációkból minél kevesebbre van szükség – bár tény, hogy egy-egy nehezebb időszakon ezek is átsegíthetnek.