🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/6 BBQ smoker
A BBQ smoker, ahogy az a nevéből is kiderül, egyfajta átalakított füstölő. Ennek a kerti grillnek az a lényege, hogy lassú tűzön, a füst keringetésével készülnek a finom falatok, így kapja meg az étel a hamisítatlan, szabadtéri főzés ízvilágát. Ezek a gépek első ránézésre nem hasonlítanak sem grillezőre, sem tűzhelyre sőt, sok közülük egyedi megrendelés alapján készül, így teljesen testre szabható.
A hétköznapi smokerek azonban emeletes elrendezésűek, így nagy előnyük, hogy kicsi alapterületen is elférnek.
5/6 Boronatárcsa
A boronatárcsa egy látványos és könnyen mozgató kiegészítője a kerti sütögetéseknek. Hasonlóan működik, mint a konyhai wok, és ennek köszönhetően a boronatárcsán sült ételek hamisítatlan ízvilágnak örvendenek. A legtöbb tárcsához vagy akasztó, vagy három-négy láb tartozik, illetve kétoldalt fogantyú, amivel mozgatni lehet a forró sütőfelületet.
A boronatárcsa önmagában nem használható, tűzrakó hely fölé kell rakni, ám ennek nem kell fixnek lennie, hiszen bármilyen, hőt kibocsátó grill, mozgatható sütő alkalmas lehet erre a célra. Sőt, már léteznek olyan szettek is, amik egyben tűzrakók és tárcsák.
Ami a mozgatható tűzhelyeket illeti, szerencsére bármilyen formában, méretben, stílusban és árban rendelkezésedre állnak már különböző készülékek. Közös jellemzőjük, hogy megfelelnek a tűzvédelmi előírásoknak, hiszen hőálló anyagból készültek. Érdemes olyan tűzhelyet vásárolnotok, ami rendelkezik rácsos kupolával, valamint tartozik hozzá piszkavas, illetve grillrostély, ha sütögetni szeretnétek benne, rajta.
Letisztultabb és egyszerűbb látványt nyújtanak a tűzrakó tálak, amik sokszor gránit lapon kapnak helyet, de a tűzrakó kosarak is igazán egyedi hangulatfestők.