Lakberendezési dilemmák és megoldások

Lakberendezési dilemmák és megoldások

Címlap / Otthon / Dekor / Lakberendezési dilemmák és megoldások

Mit tegyünk, ha kis beltér áll rendelkezésünkre? Következő térnövelő lakberendező ötleteink segíthetnek!

Hogyan alakítsak ki étkezőt egy pici konyhában?

Számos bútor és lakberendezői üzletben beszerezhető az úgynevezett bárasztal, mely keskeny formájával kevés helyet foglal. Válaszd a konyhabútorhoz találó színben és szerezz be hozzá magas bárszékeket.
Másik megoldás egy kis összecsukható kerekasztal, mely több mozgásteret ad, mint a szögletes változat.
Jó választás egy lehajtható, falra szerelt asztal, melyhez szerezzünk be összecsukható székeket.

Hogyan teremtsek egységes dekorációt a nappaliban?

Cipőből és dekorációs tárgyakból soha nem elég! Kezdjük azzal, hogy összeszedjük az összes szétszóródott dekorációs kiegészítőt, amelyet szettben/párban vásároltunk.
Ha már legalább két hasonló vagy egyforma tárgy van a szobában, egységesebbnek tűnik. Lehet ez váza, asztal, szék vagy fotókeret.
A kanapét dobjuk fel egy-két hangsúlyos színű párnával. Amint a párban levő tárgyakat elhelyeztük a szobában, a többi tartozék is helyet kaphat, de vigyázzunk ne zsúfoljuk túl a teret. 

Hogyan tűnjön nagyobbnak a kis fürdőszoba?

Ha zuhanyzófüggönyöd van, az meggátolja a fény terjedését, helyette válassz átlátszó üvegajtót.
A fürdőszoba 25-33 százalékkal nagyobbnak tűnik, ha látható az út az ajtó és az ablak közt. A világos burkolat növeli a teret.

Milyen hálószobaágy illik egy kis hálószobához?

Egy egyszerű faágy alacsony ágytámlával jó választás bármely hálószobába. Az egyenes ágytámlák jobban illenek kis szobákba, mint az íves, mintás, faragott klasszikus fajták.
Kerüljük a széles ágyszegéllyel ellátott ágyakat, melyek araszokat lopnak el a térből.

Milyen méretű szőnyeget válasszak a nappaliba?

Nincsen „helyes” méretű szőnyeg, van viszont néhány dolog, amit érdemes figyelembe venni. A szoba és bútorok arányait kell figyelembe venni a döntéskor. A legjobban a központi részen mutat, általában ahol a kávézóasztal szokott lenni. Ha szeretnéd, hogy a kanapéról leszállva szőnyeget érezz a talpad alatt, válassz egy nagyobb méretet.
A szőnyeg formája ellensúlyozza a bútorok és kiegészítők formáját. Ha modern szögletes bútoraink vannak, jól mutat az ovális szőnyeg vagy az ovális mintázatú szőnyeg. Nagy terek és klasszikus bútorok esetén szögletes szőnyeg mutat jól. A bútor és szőnyeg közt mindig legyen egy kis hely, hogy látszódjon a padló. Így levegősebbnek, kevésbé zsúfoltnak tűnik.

Hogyan férhet több ember az ebédlőasztal köré?

A legegyszerűbb módja, ha karfa nélküli székeket helyezünk az asztal köré. Egyes székek átalakíthatók kar nélkülire, ezért érdemes ilyeneket beszerezni.
Ha nincs hely ennyi szék tárolására, vásárolj összecsukható kar nélküli székeket, melyeket a megfelelő székhuzattal az ebédlő stílusába ölöztetheted.

Hol tartsam a fürdőszobai kozmetikumokat és fürdőszereket?

Soha ne tartsd őket nyitott polcokon, mert rendetlenség hatását kelti. Szerelj fel a falra vagy a kagyló alá egy kis fa- vagy fémszekrényt.
A fürdőszobai szekrények és fiókok ideális tárhelyet biztosítanak mindenféle szépítkező és egészségügyi terméknek.
A pipereholmik elrejtésével nagyobb nyugalomra és intimitásra számíthatunk a fürdőszobában.

Hogyan dobjam fel az unalmas hálószoba ágyamat?

Egy új, üde megjelenésért érdemes pár újítást vinni a hálószobába. Az egyszínű lepedők és paplanhuzatok mellett dobd fel az ágyat pár színes párnahuzattal. Keverd bátran a színeket és textúrákat.
A lepedő mindig legyen feszesen kihúzva és matrac alá fogatva. Ez után következnek a takarók, amelyeket ugyancsak feszesen végig kell teríteni az ágyon, a felső fej felőli részüket pedig vissza kell hajtani.
Ez után következnek a nagy, közepes és kis párnák. Jól mutat az ágyon keresztben végigterített színes pléd, mely délutáni alvásra invitál.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!