10 kreatív szociális távolságtartós randiötlet

10 kreatív szociális távolságtartós randiötlet

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 10 kreatív szociális távolságtartós randiötlet

Egy évvel ezelőtt egy átlagos randi valahogy úgy nézett ki, hogy elmentetek moziba, ettetek valami finomat, vagy kéz a kézben sétáltatok andalogva – a koronavírus-helyzet kellős közepén azonban ez egyelőre vagy nem megoldható, vagy erősen nem ajánlott, így újabb, kreatívabb módját kell megtalálnotok a randizásnak. Ha nem akarjátok teljesen felrúgni a szociális távolságtartás szabályait, mégis szeretnétek találkozni, az alábbi randiötletek még jól jöhetnek.

Morzsaparti piknik

Azért morzsaparti, mert érdemes mindent magatoknak vinni: saját kaját, saját plédet, saját evőeszközöket.

Ezen kívül viszont minden ugyanolyan romantikus, mint egy hagyományos pikniknél, csak nem osztozkodtok annyi mindenen.

Ha ez így túl hidegnek tűnik, próbáljátok ugyanazt az ételt elkészíteni otthon mindketten, hogy legalább ugyanazt egyétek a randi alatt.

 

Autósmozi

Rengeteg vidéki városban és a fővárosban is van már lehetőség autósmozira, ami kifejezetten romantikus is tud lenni.

Itt persze egymással érintkeztek (hiszen egy autóban vagytok), de másokkal nem, ami már kimeríti a szociális távolságtartás fogalmát.

Ha nagyon féltek a vírustól, érkezhettek külön kocsival is, de az kevésbé romantikus, lássuk be.

 

Játsszatok a zenével!

Rakjatok össze mindketten egy lejátszási listát a kedvenc számaitokkal, és hagyjátok, hogy a másik kitalálja, mi a szám címe, és ki az előadó.

Ezt tetszőleges távolságból lehet végezni, így biztosak lehettek benne, hogy pont annyira tartjátok be a szociális távolságtartás szabályait, amennyire mindkettőtöknek kényelmes.

 

Készíts lejátszási listát neki!

Hasonló az előző randiötlethez, csak nagyon retró: állíts össze a kiszemeltednek egy lejátszási listát, mint ahogyan régen csináltuk, csak most ne kazettára vagy cédére írd őket – sokkal egyszerűbb, ha átdobod neki a linket, hogy meghallgassa.

Lehet tematikus lista is, de összegyűjtheted az ő kedvenc dalait, vagy a te legjobban szeretett számaidat, a határ a csillagos ég.

 

Eddzetek egyet a szabadban!

Bár már a konditermek nagy része megnyitott, azért mégis biztonságosabb, ha szabadtéri edzést csináltok végig ketten – vagy menjetek kifejezetten erre kijelölt helyre, vagy fussatok, biciklizzetek együtt.

A lényeg, hogy közösen mozogjatok!

 

Vegyetek egymásnak ebédet!

Ahelyett, hogy együtt ugyanabba az étterembe mennétek, mindketten rendeljetek a másiknak a kedvenc helyetekről!

Ez így sokkal izgalmasabb, és garantált, hogy nem fogjátok ugyanazt kérni, így kulináris élményt is jelent a másiknak.

Ha nagyon különbözik az ízlésetek, akár ki is találhatjátok, mit szeretne a másik.

 

Fessetek együtt!

Lehet, hogy furcsának tűnik, de garantáltan izgalmas randiötlet: szerezzétek be a hozzávalókat, aztán menjetek valami szép helyre, olyanra, amit szívesen festenétek le.

Ezután mindketten, persze biztonságos távolságra egymástól, fessétek le, amit láttok: a tájat, a környező épületeket, vagy akár egymást.

Mindenki vigye haza a másik festményét, ami így egy örök emlék lesz akkor is, ha nem maradtok együtt életetek végéig.

 

Túrázzatok!

A koronavírus-járvány egyvalamire biztosan megtanított minket: arra, hogy mekkora nagy kincs a természet.

Ha nem így érzed, akkor biztosan nem vagy egyike azoknak, akiknek egy belvárosi, nagyvárosi, betondzsungel közepén lévő lakásban kellett izolálniuk magukat.

Ha szeretnétek élvezni a természetet, most, hogy már lehet, menjetek együtt túrázni!

 

Meditáljatok!

Ha szeretitek az ilyesmit, vagy úgy érzitek, szükségetek van egy kis befelé fordulásra, akkor menjetek ki a természetbe, és meditáljatok együtt – így garantáltan stresszmentesen telik majd a randi, és a lelkivilágotokat is helyre rakja az a néhány nyugodt perc, amit így töltötök el.

 

Legyetek egymás idegenvezetői!

Ha tudtok biciklizni, mutassátok meg egymásnak a lakóhelyetek kedvenc helyeit, és meséljetek róla!

Lehet, hogy mindez egy kis előkészületet igényel, de könnyen lehet, hogy mindegyikőtök tanul valami újat egyrészt a másiktól, másrészt a saját kedvenc helyeiről, miközben felkészül a randira.

 

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!