„Elkaptam a koronavírust: nem hittem, hogy ez velem is megtörténhet”

Címlap / Életmód / Egészség / „Elkaptam a koronavírust: nem hittem, hogy ez velem is megtörténhet” / 2. oldal

„Elkaptam a koronavírust: nem hittem, hogy ez velem is megtörténhet”

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

A teszt és a karantén

„Persze én a szerencsések közé tartozom, mert ezek a tünetek enyhék voltak, és hamar jöttek-mentek, így lázam is csak másfél napig volt, köhögésem egy napig; egyedül az izomfájdalom maradt meg még napokon át. Na és persze a szagok, ízek elvesztése.

Amikor kiderült, hogy édesapám pozitív (a teszt elvégzése után 48 órán belül jött az eredmény), rögtön hívtak a hatósági karantén miatt, mert kontakt személy vagyok, majd az orvosom nekem is előírta a tesztet. Én már majdnem egy hete karanténban voltam önkéntesen, mire levették a mintát (előtte 4 óráig se enni, se inni, de még csak szájat öblögetni sem lehetett).

Még három nap volt, mire megkaptam a papírt arról, hogy pozitív vagyok. Ezen a ponton, amikor már 10 nap eltelt a találkozásunk óta, a szaglásomon és ízlelésemen túl semmilyen más tünetem nem maradt. Azonban a karantént onnantól írják elő, hogy levették a mintát, így a 10 napon túl még 10 napot írtak elő a négy fal között. Azzal a feltétellel oldódik csak fel a karantén, ha 10 nap betegség után 3 tünetmentes napot produkálok, ami így, hogy akkor már 23 napja leszek otthon bezárva, remélhetőleg menni fog.”-tette hozzá.

Olvass még a témában

Furcsa tünetek

„Ami még meglepetésként ért, hogy a feleségem szinte teljesen tünetmentes volt. Ha nem tudom, hogy én koronás vagyok, benne fel sem merül, hogy elkapta, hiszen ennél jobban is ledöntötte már a lábáról egy egyszerű megfázás. A feje furcsán fájt, amolyan húzó fájdalomnak írta le, ami napokon át vele volt. Néha órákra enyhült, majd hirtelen visszatért. Ő először a kávéhoz kötötte, mert épp próbált felhagyni vele, és azt hitte, a koffein hiánya okozza.

A másik tünete annyi volt, hogy ment a hasa, szinte mindentől, amit megevett. De még erre sem hittük, hogy koronavírus, hiszen egy vacak ebéd is okozhatta volna. Szerencsére ő ennyivel megúszta, a tünetei addigra már meg is szűntek, mire édesapámról kiderült, hogy pozitív. Ő persze karanténozik velem, és mindent gyakran takarítunk, így reméljük, hogy hamar átesünk ezen az időszakon.” – mondta Márk.

„Annyit még hozzátennék, hogy mi a szerencsések vagyunk, mert viszonylag enyhe tünetekkel estünk át a koronavíruson. Van viszont egy kollégám, aki egy hétig olyan rosszul volt, hogy még az ágyból sem bírt kikelni a konyháig, és nem sokon múlt, hogy kórházba kerüljön. Mi innentől fogva talán még jobban figyelünk a megelőzésre és amint lehet, biztosan be is oltjuk magunkat. Lehet, hogy rajtunk alig jönnek ki tünetek, de bármikor megfertőzhetünk valakit, aki sokkal rosszabbul viseli!”

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.