Kiborulás
16 évesen halálosan szerelmes voltam egy lányba, akivel vívóedzésre jártunk együtt, de ő persze rám sem hederített. 28 évesen találkoztunk újra - amikor volt egy kis vívós klub-találkozó - és én nem ismertem meg. Annyira megváltozott, azaz ki kell mondanom: megcsúnyult, hogy csak akkor döbbentem rá, hogy ez ő, amikor bemutatkozott. Ezen annyira kiakadt, hogy elsírta magát és a többi lánynak kellett vigasztalnia a mosdóban.
Új fényben
Sosem tetszettem neki, vékony, csóró srác voltam, észre sem vett. Egy szórakozóhelyen futottunk össze 15 évvel később, a VIP-be invitáltam. Látta, hogy kigyúrtam magam, hogy van pénzem. Most ő a barátnőm. Valahol tudom, hogy nem a személyiségemért, nem magamért van velem, de nem érdekel, boldog vagyok.
Olvass még a témában
Évekkel később
Gimiben másodikban a sulibulin csókolóztam egy lánnyal. Odavoltam érte, de annyira szorongtam, hogy nem tudtam, hogyan kell ilyenkor folytatni. Utána még egy teljes évig szinte minden nap hazakísértem, de nem mertem rámozdulni, végül elköltöztünk. Négy évvel később összefutottunk egy egyetemi bulin, ahol a nyakamba ugrott és rámerőltette a telefonszámát. Nem hívtam, mert még mindig szorongtam. Megint négy évvel később moziban botlottunk egymásba, mindketten randipartnerrel voltunk. Fél évvel később bejelölt Facebookon és elkezdtünk csetelni, így könnyebb volt nekem kommunikálni. Időközben mindketten szinglik lettünk és végre rávettem magam, hogy elhívjam randizni. Ennek hét éve, azóta van egy kislányunk.
A cikk folytatódik, lapozz!
