🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
4/10 Újra
Szerelmes voltam bele 17 évesen, elhívott randizni, csókolóztunk, másnap a suliban úgy tett, mintha nem is ismerne, többet nem szólt hozzám. A húszéves érettségi találkozón ugyanolyan vonzó volt, mint régen, hazavitt, együtt töltöttünk egy csodálatos estét, majd soha nem keresett többet.
5/10 Lányok
Az osztályomban volt két lány, legjobb barátnők: egyikük szép, csinos éltanuló volt, bele volt zúgva a fél suli. A másik lány szürke kisegér volt, közepes tanuló, a széplány utánfutójaként senki ügyet sem vetett rá. Mikor évekkel később láttam őket az osztálytalálkozón, a „jócsaj” el volt hízva és a férje tartotta el, a jelentéktelen lányból pedig sugárzóan szép nő lett és három saját cége volt. Tulajdonképpen ha jobban körülnéztem, az egykori sztárlányok csillaga megkopott felnőttkorukra, az akkori semmilyen-lányok pedig ragyogtak. Ha visszamennék az időben, ezt elmondanám múltbéli önmagamnak, hogy ne a népszerű csajok után vágyakozzak.
Sítáborban majd’ megőrültem az egyik srácért, annyira helyes volt. Ezt ő is tudta, mindenki tudta, de nem tetszettem neki, nem is kaptam tőle többet pár lesajnáló mosolynál. Amikor húsz évvel később rámköszönt a benzinkúton, nem ismertem meg. Hatalmas sörhasa volt és már alig volt haja, egy öreg tragacsot tankolt, kétes tisztaságú régi farmerban-trikóban. A shopban a kasszára várva váltottunk pár szót és jó hangosan – hogy minden más vásárló hallja – megjegyezte, hogy sosem felejti el, mennyire odavoltam érte a sítáborban, de neki akkoriban „jobb csajai voltak”. Ezen felkacagtam, közöltem vele, hogy most ránézve áldom az eget, hogy akkor nem jöttünk össze, majd elköszöntem, beszálltam a Land Roverembe és elhajtottam.