Általában szkeptikus vagyok a csodadiétákkal szemben, és a jól működő bélmikrobium csodatevő hatásaival kapcsolatban is vannak kétségiem (a hirtelen szárnyra kapott fotelszakértők némelyike például egyenesen azt állítja, hogy a bélmikrobium helyrehozása “meggyógyítja” az autizmust, ami nyilvánvalóan egy teljesen dilettáns állítás). Ennek ellenére több, számomra megbízhatónak ítélt forrás elolvasása után arra jutottam, hogy a mikrobióta-barát étrend megér egy próbát. Ha nem is fogok tőle örökké élni, és valószínűleg a szorongó kötődési mintáimból sem gyógyít ki, ártani biztosan nem árthat. Talán ér annyit, mint a magnézium, amit reggelente szedek.

Az első lépések
Mivel nincs semmiféle ételallergiám vagy ismert anyagcsere-rendellenességem, nem követek szigorúan semmiféle étrendet, ezért a mikrobióta-barát étkezést sem volt különösebben nehéz bevezetnem. Már csak azért sem, mert egyáltalán nem bonyolult dologról van szó, noha természetesen, mint mindent, ezt is el lehet tolni a falig.
A mikrobióta-barát étrend alapját azonban két mondatban össze lehet foglalni: egyél minél kevesebb feldolgozott és cukrot ételt, és fogyassz minél több pro- és prebiotikumot tartalmazó, rostban gazdag fogást.
Előbbit eddig is igyekeztem tartani, bár ha megkívánok egy csokit, sosem mondok rá nemet magamnak, de azért azt hiszem, ésszerű keretek között tartom ezt. A mikrobióta-barát ételeket pedig szintén nem volt különösebben bevezetnem. Olvass még a témában
„Többet kerestem, a végén mégis én maradtam nincstelen” – neked mit tanított a válás a pénzről?
Rémisztő történetek, amelyek még durvábbak attól, hogy tényleg megtörténtek – 5 hátborzongató eset nem csak Halloweenre
„Azt hittem, ott hal meg a műtőasztalon” – Sebészek mesélik el a legijesztőbb élményeiket
Ezt hozza 2026. október 17. a numerológia szerint: megújulás és új kezdet
Arra figyeltem, hogy naponta legalább három olyan étkezésem legyen, amiben valamit kimondottan a mikrobiótám kedvéért eszek: joghurt, kefír, fermentált ételek, kimchi, hüvelyesek, fokhagyma, nyers zöldségek és gyümölcsök.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






