1. Ingyen vacsi
Társaságban megismerkedtem egy lánnyal, jót beszélgettünk és a végén elkérte a számom. Másnap csöngött a telefon és elhívott randizni, ő ajánlott éttermet. Jól telt az este, de furcsálltam, hogy amikor hozta a pincér a számlát, ő fel sem nézett a telefonjából, így én fizettem. Még csak fel sem ajánlotta, hogy felesben fizessünk, annak ellenére, hogy ő volt az, aki randira hívott engem.
Nem csináltam belőle ügyet, gondoltam akkor a következő alkalommal majd ő fizet, csakhogy nem lett következő alkalom. Hazakísértem, megbeszéltük, hogy jól éreztük magunkat és majd beszélünk, majd a lány eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
Soha többet nem értem el és rájöttem, hogy csak arra használt, hogy meghívassa magát egy vacsorára egy jó étteremben. Amikor felháborodottan meséltem ezt a fiú barátaimnak, nevetve mondták, hogy bizony, ez velük is sokszor megtörténik. Hogy ez „bevett gyakorlat”, nagy csalódás volt számomra a női nemben, mert én soha nem csináltam ezt és nem tartom korrektnek. Olvass még a témában
Nem kellesz eléggé? – Van, hogy egy kapcsolatot már nem megmenteni, hanem elengedni kell
„Szexuális étvágy, pénz és hűtlenség” – ez a 6 leggyakoribb válóok a terapeuták szerint
„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?
„Már az ajtót sem merik kinyitni” – A modern feminizmus összezavarta a férfiakat és mindannyian isszuk a levét
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






