Karma
Nincs karma. Egész életemben úgy éltem, hogy mindenkinek csak adtam. A testvéreim helyett egyedül ápoltam évekig idős anyámat, apámat, még a volt férjem is befogadtam, amikor elvesztette a lakását és róla is gondolkodtam haláláig. Most én vagyok idős és segítségre lenne szükségem, de nem találok senkit. Nincs olyan, hogy karma.
Az Igazi
Kislánykorom óta élt egy elképzelés a fejemben arról, hogy milyen lesz az „Igazi”: magas, sötét hajú, sportos entellektüel, akinek boldog felesége leszek. Harmincévesen viszont beosztottak mellém dolgozni egy alacsony, pocakos, hirtelenszőke férfit, aki nem volt entellektüel, viszont gyors eszű és nagyon vicces. Hónapok óta dolgoztunk együtt, egyre többet beszélgettünk munka után és saját magam leptem meg a legjobban, amikor egyszer váratlanul megcsókoltam. Akkor döbbentem rá, hogy halálosan beleszerettem és ő az, akire egész életemben vártam. Mint kiderült, ő az első pillanatban tudta, hogy én leszek a felesége, csak türelmesen várt, mert tudta, hogy nekem kell még egy kis idő.
Olvass még a témában
Géphiba
Az Atlanti-óceán közepén repültem, mikor a pilóta udvariasan megkért mindenkit, hogy kapcsolja be a biztonsági övet és ne ijedjünk meg, de kiereszti egy kicsit a futóművet, ami hangos lesz, de semmi ok pánikra. A művelet olyan volt, mintha betonfalnak ütköztünk volna, egy hatalmas robaj kíséretében. Az emberek elkezdtek sikoltozni, sírni, sokan imát motyogtak, a légiutas-kísérők is aggodalmas arccal szaladgáltak. Akkor – a halál kapujában – az egész életem átértékeltem. Végül biztonságban földet értünk, másnap kiléptem az utált munkahelyemről, elváltam a zsarnok férjemtől és megszakítottam a kapcsolatot a toxikus barátokkal, rokonokkal is. Az élet rövid és értékes, a negatív dolgoknak nincs benne helye.
A cikk folytatódik, lapozz!