Utánozhatatlan élmények
A teraszok, kiülők (függetlenül attól, hogy azok az eldugott kiskertünkben, vagy éppen a város közepén épültek), olyan ellenállhatatlan hangulatot sugároznak, amit minduntalan szeretnénk átélni.
A pároddal édes kettesben romantikázva, vagy éppen a barátnőkkel vidáman fecsegve, egyszerűen nem telhet úgy el nyár, hogy minderre ne kerítenénk sort.
Persze a hangulat és a jó kedv eleve adott, azért természetesen a társaságon és a helyszínen túl a gasztronómia kínálta élményeket is szeretnénk minél teljesebben átélni. Olvass még a témában
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
Nem akarok olyan ember lenni, akit mindenki kedvel – és nem is tudnék
„Hónapokig nem jöttem rá, mi az a zaj hajnal 3-kor” – Szomszédok, akik mintha a pokolból költöztek volna mellénk
A „független nő” néha csak egy nő, aki már segítséget kérni sem mer
Mindezt könnyen megtehetjük a legízletesebb és legváltozatosabb fogásokkal, italokkal, koktélokkal. Ilyentájt előkerülnek a jéghideg frissítők, valamint a nem éppen kalóriaszegény desszertek mellett az alakbarát fogások. Lássuk, miből válogathatunk!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






