Olga Arakelyan szakfordító összegyűjtötte, melyek voltak azok a hibák, amelyeket szabadúszó karrierjének elején elkövetett. A tanulságok természetesen nemcsak az ő szakmájára vonatkoznak, hanem akár a tiédre is igazak lehetnek. Érdemes tehát előre tisztában lenned velük, ha önállóságot tervezel!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Nem nézel utána az új megrendelőknek
„Nem gondoltam volna, hogy én is kamukirályokba botolhatok” – vallja be Olga, aki azt hitte, hogy ha az egyik partnerének már akadtak kifizetési gondjai másokkal, csakis félreértésről lehetett szó.
Sajnos azonban nem minden hasonló sztori záródott happy end-del, és a mai napig van olyan összeg, amit egy adott cégtől sem Olga, sem pedig a sorstársai nem kaptak meg.
Persze, van lehetőség jogi procedúrára, mégis jobb a megelőzés, mert csak extra stresszt fog jelenteni neked…