A Journal of Clinical Endocrinology folyóiratban jelent meg egy új tanulmány, ami alátámasztotta, hogy valóban érdemes királyként reggelizni – azonban most már azt is tudjuk, hogy ez nem csak a súlytartás szempontjából fontos. A kutatásban 16 embert követtek, akik először alacsony kalóriaértékű reggelit, ellenben magas kalóriaértékű vacsorát ettek. Az így kapott testsúly-változásokat a szakértők összevetették a magas kalóriaértékű reggelivel és az alacsony kalóriaértékű vacsorával. A napi összes kalória-bevitel természetesen nem változott, a felmérés azt vizsgálta, hogy ha különböző étkezések között osztjuk el az elfogyasztott energiát, akkor az miként befolyásolja a fogyásunkat.
Ezzel az egyszerű trükkel felturbózhatod a diétádat
A kutatásból kiderült, hogy a magasabb kalóriatartalmú reggeli 2,5-szer nagyobb termogenézist, avagy kalóriaégetést idézett előtt.
(A termogenézis során a szervezet hőt termel annak érdekében, hogy a bevitt kalóriákat a testünk elégesse.) Ez már önmagában is említésre méltó ok a tartalmas reggeli fogyasztása mellett, de az is kiderült, hogy kisebb mértékben nőtt meg a vércukorszint és az inzulinválasz sem volt olyan jelentős azoknál, akik inkább reggel tömték meg a hasukat. Olvass még a témában
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
Nem akarok olyan ember lenni, akit mindenki kedvel – és nem is tudnék
Ezt hozza 2026. szeptember 29. a numerológia szerint: kreativitás és önkifejezés
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
Sőt, még egy fontos tényezőre rávilágítottak a szakértők: kiderült, hogy ha spórolunk reggel a kalóriákon, akkor hajlamosabbak vagyunk többet enni a nap folyamán, ugyanis az alacsony kalória-bevitelű napindító növelte az étvágyat.
Ráadásul kifejezetten hátrányosan, ha a fogyás a cél: azok, akik keveset reggeliztek, egész nap éhesebbek voltak és elsősorban az édességek, a gyorsan hasznosítható (ám sokszor üres) kalóriák után sóvárogtak.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






