Címlap / Életmód / Család / 5 képességfejlesztő játék típus

5 képességfejlesztő játék típus

Beszédkészség

Ezek általában olyan játékok, ahol több képkockából áll össze egy egyszerűbb történet, például egy rövid mese. A cél, hogy a gyerek megtalálja a képek helyes sorrendjét, majd a sorba rakott képek alapján mesélje el a történetet. A játékkal való ismerkedést kezdjük úgy, hogy elmeséljük többször is a történetet, és elmagyarázzuk, hogy mi miért és mi után történt, hogy megértse a kronológiát. Miután már ismeri a történetet, akkor rakjuk sorba a képeket, és közben kérdezgessük, hogy szerinte melyik volt előbb, és melyik később.

A születési napod elárulja, hol találsz rá a szerelemre

Ha rossz sorrendben mondja, akkor kérdésekkel vezessük rá, hogy az miért nem lehetséges. Végül a kirakott képek és a magyarázat alapján össze fog állni a fejében az időrendi és a logikai sorrend egyaránt. Ugyanígy beszédkészséget fejlesztő játék lehet az is, amikor a kártyákon szereplő dolgok nevét meg kell mondania, és egész mondatot kell mondani vele. Ezekkel a játékokkal fejlődik gyermekünk szókincse, logikája és időérzéke, ráadásul a beszélgetések folyamán a szavakhoz tartozó egész témakörben ügyesebb lesz. A játék típustól függően 2-3 éves kortól ajánlott.

Olvass még a témában

Halláskészség

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyár végi holdfogyatkozás: 3 csillagjegy leteszi a régi fájdalmát
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.