Megkövetelik a kreativitást igénylő tevékenységeket
A júliusi babák kedvelik a kreatív, tevékeny időtöltéseket. Szívesen rajzolnak, és nagy örömmel hallgatják a meséket, hiszen különösen gazdag a fantáziájuk, a képzelőerejük. Kedvelik a szép holmikat is, számukra komplett programmal ér fel, ha válogathatják és próbálgatják a ruháikat, amiket többnyire jó ízléssel válogatnak össze.
Következő cikkünkVállaljak még egy gyereket? A legnagyobb PRO és KONTRA érvekEgy jó testvér hosszú távon mindenképpen olyasmi, ami hozzá tesz az életünkhöz. A kistesó születése azonban – legalábbis az első időszakban – azért meg szokta viselni a nagyobb tesókat. Persze, minden gyerek más, az én lányunk esetében azonban azt érzem, hogy ő most még nagyon igényli mindkettőnk teljes figyelmét. Ezen a ponton…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






