A nyárit preferáljuk, de a téli időszámítás lenne az egészségesebb?
Az emberek tehát megosztottak abban, hogy a nyári vagy a téli időszámítást kellene választanunk, de egyre több állam mondja azt, hogy ideje lenne egy állandó szabvány mellett letennünk a voksunkat. A kérdés viszont nem olyan egyszerű, ahogy arra már részben kitértünk. A nyári időszámítás mellett sok érv szól, főleg, ha a csodálatos nyárestékre gondolunk. Viszont tudjuk, hogy azok az emberek, akik az időzónák nyugati peremén élnek, kevesebbet alszanak és magasabb arányban küzdenek egészségügyi problémákkal, mint az időzónák keleti felén élők. A krónikus alváshiány már önmagában is egészségügyi veszélyekhez vezet. A cirkadián ritmus felborulását cukor- és szívbetegséggel, elhízással is összefüggésbe hozták már.
Bár a nyári időszámítást eredetileg az energiafogyasztás csökkentésére vezették be, később kiderült, hogy ez a hatás nem volt olyan jelentős, mint azt korábban gondolták.
Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy a jogalkotók döntései kulcsfontosságúak lesznek, és egyre növekszik az igény az állandóságra. A kérdés csak, hogy a preferencia előbbre való-e annál, ami közelebb áll a természetes ritmusunkhoz?
Nyitókép: mixetto/istockphoto.com Olvass még a témában
Sosem mondtam el a szüleimnek, hogy évekig titokban terápiába jártam miattuk
Ezt hozza 2026. szeptember 23. a numerológia szerint: szeretet és harmónia
Őszi egyensúly és kapcsolódások: így hat rád a csillagjegyed szerint a Mérleg szezon
Így segít, ha megírsz egy levelet, amit sosem küldesz el senkinek
Következő cikkünkA melleid üzenetei: így jelez a tested az egészségérőlA mellek méretének és formájának változása gyakran természetesen összefüggésbe hozható a test hormonális változásaival, mint például a menstruációs ciklus, a terhesség vagy a menopauza során bekövetkező hormonális ingadozások. Azonban, ha a változások váratlanul és megmagyarázhatatlanul következnek be, vagy egyoldaliak, érdemes…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






