A járvány végét jelentheti az omikron? Ez az egy eset akadályozhatja meg

Címlap / Életmód / Egészség / A járvány végét jelentheti az omikron?...

A járvány végét jelentheti az omikron? Ez az egy eset akadályozhatja meg

Mindeközben folyamatosan fejlesztik a vakcinákat, hogy azok megfelelő védelmet nyújthassanak majd egy esetleges újabb variánssal szemben is. Stephane Bancel, a cég vezérigazgatója azt közölte, hogy a Modernának már márciusban rendelkezésre kell állnia az omikron-specifikus Covid-19 vakcinával.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia

„Az elkövetkező hetekben a klinikai vizsgálatokon kell lennie. Reméljük, hogy márciusra olyan adatokkal rendelkezünk, amelyeket megoszthatunk a szabályozókkal, hogy kitaláljuk a következő lépést” – mondta egy Bancel egy panelbeszélgetés során.

Egyes országokban 2023 őszén elérhetővé válhat a Moderna kombinált Covid-19 és influenza elleni oltása is, mondta Bancel. Viszont figyelmeztet, hogy a céldátum a „legjobb esetre” vonatkozik.

Olvass még a témában

Az orvosok szerint a Covid-19 elleni oltások és az emlékeztető dózisok a leghatékonyabb módjai a súlyos Covid-19 szövődmények megelőzésének. Az emlékeztető dózisok sikeresen bebizonyították, hogy a kezdeti oltás után hónapokkal képesek megemelni az egyén antitestszintjét, segítve elkerülni a nagyobb kockázatnak kitett személyek kórházi kezelését is.

Maszkhasználat gyerekeknek: 8 dolog, amire szülőként figyelned kellKövetkező cikkünkMaszkhasználat gyerekeknek: 8 dolog, amire szülőként figyelned kellAnyaként talán természetes, hogy sokkal jobban aggódom a gyermekeim egészségéért, mint a sajátomért. Mindketten iskolába járnak, az ő sulijukban kötelező a maszk viselése mind a közösségi terekben, mind a tanórákon. De vajon nekünk, szülőknek mit kell szem előtt tartanunk gyermekeink szájmaszkjával kapcsolatban?
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ezt árulja el rólad a neved első betűje a numerológia szerint
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.