Ha volt már olyan kapcsolatod, ami egészségtelen és mérgező volt, egy dolgot biztosan megtanultál: azt, hogy mi az, amit a jövőben semmiképp sem akarsz még egyszer átélni. Ilyenkor sokan érzik úgy, hogy hónapokat, sőt, akár éveket pazaroltak el feleslegesen a másikra, de érdemes inkább úgy tekintened erre az időszakra, mint egyleckére, amit alaposan megtanultál. Persze eleinte még te magad is megkérdőjelezed, hogy jó ötlet volt-e a szakítás; de hidd el, ez volt a lehető legjobb dolog, amit tehettél a jövődre nézve!
Ahogy elkezdesz tovább lépni a szakítást követően, feltűnnek az életedben azok a régi barátok, akik a párkapcsolatod alatt eltűntek mellőled. Ők azok, akiket talán te magad hanyagoltál el a pasid miatt, de az is lehet, hogy az exed igyekezett téged ellenük fordítani.
Akárhogy is, ezek az emberek szépen lassanvisszatérnek melléd, és segítenek abban, hogy ismét önmagadratalálj. Ők lesznek azok, akik kimozdítanak a négy fal közül, elvisznek szórakozni, és rábeszélnek arra, hogy kezdj el újra ismerkedni. Egy-két randid még lesz is, és bár semmi komoly nem alakul ki ezekkel a férfiakkal, már az is nagyon jó érzésseltölt el, hogy ismét csinosnak és szépnek érezheted magad. Olvass még a témában
Hiábavaló küzdeni a félrelépés ellen. A „nem akarástól” rosszabb?
Bipoláris a párom. Ilyen hatással volt a kapcsolatunkra
„39 évesen szakítottunk a vőlegényemmel. Úgy érzem, kifutok az időből” – Szinglik történetei
A jobb szaglás intenzívebb élvezetet ad. 5 bevált szex tipp az intenzívebb orgazmusért
A férfi, akire igazán szükséged van
De valamiért mégsem érzed magad teljesnek, és valamiféle űrt érzel a lelkedben. Mintha cipelnél a válladon egy nehéz zsákot, amitől sosem tudsz megszabadulni, és mindig egy kicsit megnehezíti az előre haladást. Ne aggódj, ez természetes, és semmiképp se érezd magad rosszul miatta! Mert előbb-utóbb betéved az ajtódon egy srác, aki mindent imádni fog veled kapcsolatban. Ő lesz az, akivel egy mérgező kapcsolatból kilépve együtt kell lenned, hiszen ő az, aki tényleg megért téged.
