…akkor most félni kell a madaraktól?
Semmiképpen sem, csak néhány apróságra kell odafigyelni. Etetés után kezet kell mosni, méghozzá rendesen.
Ne nyúlkáljunk az elhullott tollak után, ne gondoljuk, hogy le tudjuk hipóval fertőtleníteni, ugyanis olyan a szerkezete, ami ezt lehetetlenné teszi. Az etető alatti részt úgy seperjük fel, hogy az ne poroljon.
Ennek trükkje, hogy be kell fröcskölni – hipós – vízzel a területet. Takarjuk el arcunkat, ha aggódósak vagyunk. Olvass még a témában
5 jel, hogy sokkal érzékenyebb vagy, mint amennyit mások észrevesznek
3 rossz tulajdonság, amit el tudok nézni egy férfinek – és 3, amit nem
Ezt hozza 2026. október 21. a numerológia szerint: kaland és változás
„Azért tette tönkre a blúzom, mert elmentem bulizni a csajokkal” – A bántalmazás finom formái a párkapcsolatban
A helyes kézmosás a következő: a szappan habjával kezünk külső és belső felületét, az ujjak közötti részt, és a csuklót is be kell kenni, majd hagyjuk rajta legalább egy percig.
Ezután öblítsük le, és ha van, használjunk valamilyen fertőtlenítőt. Fontos, hogy legyen külön kéztörlőnk, melyet rendszeresen mosunk.
Következő cikkünk5 „diétás” ételfajta, ami titokban gyarapítja a zsírpárnákatA diétás ételeknek akkora piaca van, hogy ha valaki a tegnapelőtti, kétes kinézetű ételmaradékot valami karcsúságot ígérő jelzővel bocsátaná áruba, biztosan hamar találna rá vásárlót – aki még örülne is, hogy ennyire okosan választott. A következő infók birtokában viszont te már nem leszel palimadár a boltban. Valahol ott…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






