Az önvizsgálat, ami kellemetlenül pontos lehet
Van egy egyszerű kérdés, amit érdemes feltenni magadnak minden fontosabb kapcsolatodra vetítve: mit érzek közvetlenül azután, hogy elbúcsúztunk? Nem másnap, nem egy hét múlva, hanem azonnal. Az első öt percben, könnyebb vagy nehezebb? Feltöltött vagy lemerített? Van-e valami elégedettség, vagy inkább csak megkönnyebbülés, hogy vége? Ez nem ítélet sem rólad, sem a másikról, csak információ. Az idegrendszered őszintébb, mint a tudatos elméd, és ezt a jelzést érdemes komolyan venni.
Mi a megoldás?
Nem feltétlenül a kapcsolat vége, inkább a határok újragondolása. Ez nem azt jelenti, hogy hideg leszel vagy elzárkózol. Azt jelenti, hogy elkezded mérni, mennyi energiát teszel bele, és tudatosan döntesz arról, mennyit adsz. Nem minden hívást kell felvenni azonnal. Nem minden problémát kell megoldani. Nem kell mindig rendelkezésre állni és ez nem tesz rosszabb emberré. Érdemes azzal is szembenézni, hogy mi tart vissza a határok meghúzásától. Sokaknál ez a bűntudat. Az a mélyen berögzült érzés, hogy ha nem adok eleget, akkor nem vagyok elég jó barát, elég jó kolléga, elég jó ember, ez egy hazugság, amit sokszor már gyerekkorunkban megtanultunk, de felnőttként van lehetőségünk átírni.
A legfontosabb felismerés talán az, hogy a határok nem büntetések. Nem a másiknak szólnak, hanem saját magadnak. Annak a jelei, hogy az energiád, az időd, a figyelmed és az érzelmi kapacitásod, nem végtelen erőforrás, amiből bárki szabadon meríthet.
Nem kell azonnal dönteni. Nem kell holnap lezárni egy kapcsolatot, vagy konfrontálódni valakivel. Elég, ha elkezdesz figyelni, ha legközelebb, amikor hazamész egy találkozóról és fáradtabb vagy, mint amikor elindultál, megkérdezed magadtól: miért? A válasz sokszor magától megérkezik. Onnan már tudni fogod, mit szeretnél csinálni. Mert ha folyamatosan üres vagy, abból senki nem profitál. Még ők sem. Olvass még a témában
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
