Amikor húszéves voltam, meg voltam győződve róla, hogy pontosan tudom, milyen ember szeretnék lenni. Voltak nagyon határozott elképzeléseim arról, mi számít sikernek, milyen életet akarok, milyen emberekkel akarom körülvenni magam, és mik azok a dolgok, amik „igazán fontosak”.
Aztán persze telt az idő, és kiderült, hogy a prioritások nem egyszerűen megváltoznak az ember életében — sokszor teljesen át is rendeződnek. És szerintem ez egyáltalán nem rossz dolog.
Húszévesen például sokkal jobban érdekelt, hogy izgalmasnak tűnjek, mint hogy nyugodt legyek. Azt hittem, a jó élet valami állandó pörgést jelent: spontán programokat, kevés alvást, rengeteg embert, impulzív döntéseket, folyamatos élményeket. Féltem attól, hogy lemaradok valamiről. Hogy nem használom ki eléggé az életet. Olvass még a témában
Most már egészen más dolgokra vágyom
Persze nem bújtam ki a bőrömből, és még mindig szeretem az élményeket, az utazást, a spontaneitást. De ma már sokkal többre értékelek egy nyugodt estét, egy biztonságos emberi kapcsolatot vagy egy kipihent reggelt, mint azt, hogy minden hétvégén történjen „valami”.
Fiatalabb koromban azt gondoltam, a szabadság azt jelenti, hogy semmi sem köt. Ma inkább azt érzem, hogy a szabadság sokszor éppen a stabilitásból jön. Abból, hogy vannak emberek, akikre számíthatok. Hogy van egy olyan életem, ami elől nem akarok mindig menekülni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
