Nem a címzettnek szól, hanem annak, aki írja
A lényeg, hogy ez a levél sosem arról szól, hogy meggyőzzük vagy megváltoztassuk a másik embert, hiszen úgysem fogja elolvasni. Ez teljesen felszabadítja az írást – nem kell diplomatikusnak lenni, nem kell arra figyelni, hogyan reagál majd rá, nem kell tartani attól, hogy egy mondat miatt rosszabb lesz a helyzet. Ez az egyetlen alkalom, amikor tényleg csak magunknak írunk, félelmek és következmények nélkül.
Amikor befejeztem a magam levelét, nem éreztem szükségét, hogy elküldjem, sőt, egyre inkább az volt az érzésem, hogy ez sosem arról szólt, hogy ő elolvassa. Sokkal inkább arról, hogy én magam végre kimondtam, amit addig csak cipeltem magamban, anélkül hogy bárkinek felelnem kellett volna érte.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






