Sokáig azt hittem, a düh rossz dolog. Valami, amit el kell nyomni, amit szégyellni kell, amit nem illik megmutatni. Aztán rájöttem, hogy valójában a düh az egyik legőszintébb érzelem, amit érezhetünk. Csak éppen nem mindegy, mit kezdünk vele.
A dühömet én is hosszú éveken át cipeltem magammal, sokszor anélkül, hogy igazán tudtam volna, mi is ez az érzés, vagy hogy honnan jön. Csak azt tudtam, hogy ott van bennem – mélyen, makacsul, évtizedek óta.
Sok olyan gyerekkori sérelmem van, amit a múltamból magammal hoztam. Olyan ijesztő helyzetek, amikor senki nem figyelt rám, amikor azt éreztem, nem számítok, amikor egyedül kellett megküzdenem azzal, amit gyerekként nem is értettem igazán. Ezek a sebek nem tűntek el attól, hogy felnőtt lettem. Csak más alakot öltöttek: néha szarkazmusban, néha túlzott érzékenységben, néha abban nyilvánulnak meg, hogy valakinek egy félmondata is aránytalanul fel tudott dühíteni.
Sok évnyi terápia és önismereti munka kellett ahhoz, hogy megértsem: a dühöm valójában egy jelzés. Azt mondja: „valami fájt, és senki nem vett róla tudomást.” És ez a felismerés mindent megváltoztatott. Mert rájöttem, hogy a düh nem az ellenségem – csak egy régi énem része, aki végre hallatni akarja a hangját. Olvass még a témában
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
Ezt hozza 2026. október 7. a numerológia szerint: lelki gyógyulás
Elemzed az érzéseidet, ahelyett hogy megélnéd őket? A pszichológia szerint ez egyfajta védekezés
3 szokás az életemben, amitől tényleg jobban érzem magam
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
