A kapcsolatunk nem rossz – de nem is jó. Létezik, működik, megvan benne egyfajta békés távolságtartás. De már tudom, hogy nem lesz mélyebb, bensőségesebb. Nem lesz olyan, mint amilyenre vágytam. És ezt el kellett gyászolnom.
Melyik kínai állatjegy vagy? Ezt árulja el a személyiségedről
Nem tudom befolyásolni, hogy az anyám hogyan működik a saját anyai szerepében. Az viszont rajtam múlik, hogy a saját gyerekemmel milyen kapcsolatot építek.
Most, amíg kicsi, minden nap igyekszem tenni azért, hogy ne törjön meg közöttünk a bizalom. És azt szeretném, hogy amikor felnő, el merje mondani, hogy miben hibáztam – mert biztos lesz ilyen. És azt szeretném, ha amikor eljön ez a nap, én készen álljak arra, hogy meglássam ebben a lehetőséget, hogy új szintre emeljük a kapcsolatunkat. Egy olyan szintre, amiben két felnőtt nő egymás szemébe néz, és tovább építkezik. Egy olyan szintre, ahol már együtt írjuk tovább a történetünket. És az más lesz, mint amit a családunkban előttünk lévő anyák és lányaik írtak.
Következő cikkünkHamarosan Szent István Nap! Milyen személyiségjegyeket hordoznak az Istvánok?Magyarországon Szent István napját hagyományosan augusztus 20-án ünnepeljük, amelyet nem csupán az államalapító első királyunk emlékére tartunk, hanem az új kenyér ünnepeként is számon tartunk. Azonban mielőtt mélyebben belemerülnénk a modern kori ünneplésébe, érdemes kicsit visszatekinteni, hogy megértsük az István név…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






