Jerome Moody egy bulin fulladt bele a medencébe úgy, hogy senki nem vette észre haláltusáját.
Az ügy pikantériája, hogy a partit New Orleans parti életmentői szervezték, akik azt ünnepelték, hogy abban a szezonban egyetlen haláleset sem történt.
8/10 A férfi, akiből kettő volt
Az ujjlenyomat bűnügyi használatát két Will West nevű úriembernek köszönhetjük. Ugyanúgy néztek ki és a nevük is ugyanaz volt, ráadásul egyszerre kerültek rács mögé 1903-ban.
A Lavenworth börtön személyzete először teljesen összezavarodott és azt hitték, valami adminisztrációs hiba történt az egyik rabbal, míg ki nem derült, hogy valóban nem ugyanarról a személyről van szó.
Az ő esetük volt az első, ahol az ujjlenyomatot használták két ember megkülönböztetésére.
Violet Jassop a Titanic testvérhajója, az Olympic fedélzetén dolgozott, mikor az összeütközött egy brit csatahajóval.
Később a Titanicon szolgált és tudjuk, az a kaland hogyan végződött. Onnan is megmenekült és végül ápolónőként helyezkedett el a Britannic fedélzetén. Bizony, az is elsüllyedt.
Ezúttal Violet lemaradt a mentőcsónakokról és a vízbe kellett ugrania, de így is túlélte a katasztrófát.