A dietetikus szerint: így lesz húsvétkor is egészséges a menü

Címlap / Életmód / Táplálkozás / A dietetikus szerint: így lesz...

A dietetikus szerint: így lesz húsvétkor is egészséges a menü

Mi a helyzet a süteményekkel?

A süteményeknek is helye van egy ünnepi étkezésben. Természetesen célszerű az elfogyasztott mennyiségre figyelni, de azon is sok múlik, hogy milyen alapanyagokból készül az a sütemény. Ha könnyedebb süteményeket szeretnénk készíteni, akkor részesítsük előnyben a gyümölcsös, túrós/ricottás verziókat.

4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat

Húsvét során azonban azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a hagyományos kalács elvégre egyfajta sütemény, így érdemes abból kevesebbet enni és helyette inkább valamilyen rostban gazdag kenyeret fogyasztani.

Hogyan kerülhetjük el a túlevést?

A túlevés elkerülésében segítség lehet, ha ünnep ide vagy oda, ugyanúgy megtartjuk a napi étkezési ritmusunkat, szokásainkat, és nem koplalunk egész nap, azzal a felkiáltással, hogy mindjárt itt a finom ünnepi ebéd / vacsora, mert az a visszájára sülhet el. Illetve fontos tudatosítanunk, hogy az ünnepi étkezéskor nem kell többet ennünk a szokásos adagunknál, csak azért, mert ünnep van.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ezt árulja el rólad a neved első betűje a numerológia szerint
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.