Maria Konnikova sikeres pszichológus volt egy New York-i irodában, aztán 2018-ban nagyot kockáztatott, és csapot-papot hátrahagyva pókerjátékosnak állt. Ezt tanulta a merész döntésből.
Konnikova a finoman szólva is kockázatosnak tűnő döntését azért hozta, mert pszichológiai szemszögből érdekelte, hogy az emberek mi alapján hoznak döntéseket egy nehéz és kiszámíthatatlan helyzetben, és hogy min múlik, hogy ilyenkor helyes döntést hozunk-e.
A pókerezésbe szerencsére nem minden segítség nélkül vágott bele, a legendás játékos, Erik Seidel elvállalta, hogy megtanítja neki a játék fortélyait, de Konnikova saját rátermettségére is szükség volt ahhoz, hogy részt vehessen a PokerStars Caribbean Adventure National Championshipen – ez az egyik legrégebbi és legrangosabb élő pókerverseny.
Három nap alatt a Konnikova 290 versenytársat győzte le, így elhozta a trófeát, valamint a 84 600 dolláros nyereményalapot és 30 000 dolláros csomagot a jövőbeli bajnokságon való részvételhez. A győzelme bejárta a nemzetközi sajtót, tapasztalatairól pedig a The Biggest Bluff című könyvében ír, ami az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is megjelent.
De mit taníthat nekünk arról, hogy hogyan hozzunk fontos döntéseket nagy nyomás alatt, kiélezett helyzetekben? Többek között erről kérdezte Konnikovát a BBC riportere.
Fogadd el, hogy a szerencse kezében vagy
A pókerben az az érdekes, mondja, hogy ez a „hiányos információkkal kapcsolatos játék olyan, mint az élet”. A sakkozással ellentétben sok dolog, amit a tökéletes döntéshez tudnod kellene, rejtve marad előtted, tehát minden döntése mély bizonytalanságból származik. Egy játékos tapasztalatai és képességei persze hosszú távon befolyásolhatják a játékot, de az adott pillanatban mégis mindig a szerencse kezében vannak.
Konnikova ezzel kapcsolatban azt fedezte fel: minél inkább túlbecsülik az emberek saját képességeik fontosságát a szerencsével szemben, annál kevésbé rugalmasan hoznak döntéseket.
Általánosságban elmondható, hogy az emberek általában túlbecsülik a saját képességeik szerepét, ezzel fenntartva a „kontroll illúzióját”.
De akkor mégis mit kell tennünk ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, ha egyszer nem nálunk van az irányítás?