A katalizátorok
Fokozza ezt a nézőpontot az, hogy olyan tulajdonságaira jött rá az ember, ami eddig csak a mesékben létezett.
Ilyen a pozitív gondolkodás hatása az életre, vagy – amit az agykontroll is vall – gondolataink szó szerint megjelennek az életünkben. Hiszem, hogy az embernek van plusz érzéke, egy tulajdonsága, amit régen varázslatnak neveztek.
Számos példa akad arra, hogy emberek gyógyultak ki súlyos betegségükből, akaratuk, pozitív hozzáállásuk által. Van az embernek egy megfoghatatlan hatalma, ami még felderítésre vár. Olvass még a témában
Soha ne kerüljön kávézacc a mosogatóba – és a következő maradékok sem
A mediterrán életem, amihez el sem kellett költöznöm Magyarországról
„Egy szatyor NDK-s pornó, és mellette egy szőke paróka” – Bizarr dolgok, amiket előző lakók hagytak a lakástulajdonosokra
8 medence, ami mellett otthon is öröm lesz a hűsölés
Ám ettől, mert ebben hiszek, nem biztos, hogy el kell hinnem a gondolatokat manipuláló ufonauták létét, főleg nem azt, hogy abszolút gonoszak.
Akárhogy is van, addig, amíg abszolút bizonyosság nem létezik arra, hogy vannak vagy nincsenek földönkívüliek, nem érdemes sem a megváltást, sem az armageddont várni tőlük.
Mindkettő lehetősége, mint jövő, bennünk, az emberekben rejlik. Én azt szeretném, ha az emberiség megváltaná önmagát, és jövőt adna gyerekeinek.
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkNői és férfilélek egysége ‒ elgondolkodtató idézetek Müller PétertőlA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






