Az apáca
2018-ban jött ki Az apáca című horrorfilm, ami a Démonok között egyik kísértetét tette meg főszereplővé. A sztori 1952-ben játszódik Romániában, ahol egy elfeledett apátságban eltűnik egy apáca, miközben egy másik öngyilkosságot követ el. A Vatikán egy papot és egy fiatal apácát küldj a helyszínre, hogy derítsék ki, mi történt, ott viszont egy felébresztett démonnal kell megküzdeniük.
A történetet valós események ihlették. 2005-ben Romániában egy pap megölte az egyházközösség egyik fiatal tagját. Úgy vélte, a nőt megszállta egy démon, mivel furcsán viselkedett: nevetett és sikítozott, ezért ördögűzést hajtottak végre rajta, ám a nő nem élte túl. Mint kiderült, Maricica valójában skizofréniával küzdött, az apácákat és a papot pedig hosszú időre börtönbe zárták, de nem ismerték be hibájukat.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!