Elhanyagolt teljesítőképesség, sikertelen élet
A kövérség csak az egyik következménye a mozgáshiánynak.
Lelki problémák is nagyobb eséllyel jelentkezhetnek, hiszen aki nem fárasztja ki magát, nem „ficánkol” eleget, annak a szervezete kevesebb boldogsághormont termel, és a gondjaival is nehezebben tud megbirkózni.
Aki lélekben és testben nem elég erős, mert a kapacitását hosszú időn keresztül nem használja ki, az az életben is sikertelenebb lesz. Olvass még a témában
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Ez az, amit mások gyakran félreértenek benned a csillagjegyed szerint
Ezt hozza 2026. október 3. a numerológia szerint: kaland és szabadság
A tanuláshoz fontos a mozgás
A mai teljesítményorientált oktatási rendszernek nagy szerepe van abban, hogy a gyerekek mozgásszegény életet élnek.
A mostani nagyszülőknek gyerekkorukban még jóval kevesebb tanulnivalójuk volt. Azért tudtak sokat mozogni, mert egyszerűen volt elég szabadidejük erre.
A mai gyerekeknek sokkal többet kell tanulniuk, emiatt viszont többet felejtenek, főleg ha még keveset is mozognak.
A mozgás felfrissítené őket, így növekedne a szellemi befogadóképességük és a kitartásuk is. A teljesítményhajsza nem tenné tönkre a lelki egészségüket.
Még soha annyi tanulási nehézséggel küzdő gyerek nem volt, mint most. Az iskolai problémák leghatásosabb ellenszerének a gyógypedagógusok a mozgást tartják, mert érleli és felkészíti a tanulásra az idegrendszert.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






