A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Mit árul el rólad a neved kezdőbetűje? – numerológiai kalauz
7/7 Matthew McConaughey
Az egykori szívtipróról ma már olyan képek is megjelennek, amiken feleségével és három gyermekükkel megy templomba vasárnap. A színész szerint Hollywoodban nem „divat” hinni Istenben és erre nincs is jobb példa, mint mikor átvette Oscar-díját és köszönőbeszédében először is Istennek köszönte meg, „mert ő az, akire felnézek”. Matthew elmondása szerint látta, ahogyan vallásos barátai tapsolni kezdtek, majd abbahagyták, mikor körülnézve látták, hogy csak kevesen követik példájukat. A sztárnak Isten „megválaszolja összes kérdését és az Élet csodáját is neki köszönhetjük.”