Címlap / Életmód / Egészség / A hihetetlen gyógyhatású homoktövis

A hihetetlen gyógyhatású homoktövis

A szüret

Mivel a növény nem éppen veszélytelen – hatalmas tüskékkel védekezik a növényevők ellen – ezért termését mindenképpen kesztyűben gyűjtsük be.
Az is fontos, hogy ne tépjük, inkább ollóval vágjuk le a bogyókat, így a folyamat sokkal egyszerűbb lesz.

5 csillagjegy, akivel nem egyszerű a párkapcsolat

Mit készítsünk belőle?

A homoktövis sokféleképpen felhasználható. Lekvár, ivólé, zselé és bor is készíthető belőle otthon, de az ügyesebbek akár likőrt is főzhetnek belőle.
A növényből olajat is sajtolnak, amivel a boltok polcain sajnos csak ritkán lehet találkozni.

Bőr és zsír

A homoktövis fokozza az anyagcserét és zsíroldó hatása is van, és mivel serkenti a hámosodást és erősíti a kötőszövetet, így rendszeres fogyasztásával nagymértékben csökkenthető a narancsbőr kialakulása.Ahogyan azt a homoktövis is jól mutatja, ha megfelelően táplálkozunk, és nem felejtjük el a régi gyógyítók és füvesemberek tudását, akkor nem kell kémiai gyógyszerekkel mérgeznünk magunkat, melyeknek sokszor több mellékhatása van, mint amennyi problémára megoldást nyújtanak. Fogyasszunk a természet patikájából, hogy erősek és egészségesek maradhassunk.

Olvass még a témában

Következő cikkünk8 tipp, ha most kezdesz diétázniHa étkezés előtt fölhajtasz egy nagy pohár hideg vizet, nemcsak hozzájárulsz a teltségérzet gyorsabb és plusz kalóriáktól mentes eléréséhez, de az emésztésed is segíted.Arról nem is beszélve, hogy sokan összekeverik a szomjúságot az éhséggel, s egyből valamilyen ennivaló után nyúlnak, ha hiányérzetük van – pedig lehet, hogy…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A hosszú és boldog házasság két titka a kutatások szerint
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.