Árva vára maga az ámulat
Alapításának ideje a tatárjárás utáni időszakra tehető.
Első alkalommal 1267-ben említik annak kapcsán, hogy IV. Béla kiváltotta a várat Balassa Mikótól – a vár ezután királyi várként funkcionált.
Rengeteg birtoklója volt, számtalan módon, adományozás, öröklés, elzálogosítás kapcsán. A vár, már helyzeténél fogva is, szinte bevehetetlen – ugyanis egy sziklára épült.
Olvass még a témában
Maga a vár több részből áll: alsó vár, középső vár és fellegvár. Mikszáth Kálmán szerint a templomos lovagok építették.
Aki idelátogat, azt a több mint 700 eltelt év egyszerre fogja megérinteni.
