„Evés után nem mehetsz a vízbe, mert megfulladsz”

A strandolós napok egyik legfrusztrálóbb momentuma volt, amikor már mindenki a vízben pancsolt, de te még az órádat lested, mert az utolsó falat vajas zsömlét csak 20 perce nyelted le. A szüleink szerint evés után az összes vérünk a gyomrunkba áramlik, és ha vízbe megyünk, jön az ájulás – azaz megfulladunk. Drámaian hangzik és az is: az orvostudomány szerint totális túlzás, legfeljebb kellemetlen érzés úszni teli hassal. Az álnok szabály csak arra volt jó, hogy pár percet árnyékban üljünk és ne legyünk a teljes nyaralás alatt a tűző napon.
Ma már jókat mosolygunk ezeken, főleg, hogy a 90-es évek varázsát éppen az ilyen és ehhez hasonló történetek tették teljessé. Talán néha még hiányzik is ez a világ, nem igaz?
Következő cikkünkHogyan élvezd a jelent? Inspiráló idézetek az „itt és mostról”Az élet dinamikája sokunkat arra késztet, hogy a múlt emlékein vagy a jövő aggályain morfondírozzunk, ezzel pedig elkerüljük azt, hogy a valódi jelenben legyünk jelen. Az idő rohanásával gyakran elfelejtjük, hogy az életünket igazán gazdagító pillanatok csak itt és most történhetnek meg. A pszichológusok szerint ez a…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






