🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Középső szülött és az utolsó
Ahogy írtuk is, az utolsó szülötteknek szükségük van az állandó figyelemre, és arra, hogy úgy érezzék, fontosak a másiknak.
A középső szülöttek ebben nagyon jók, hiszen megszokták már, hogy nem rajtuk van a reflektorfény, viszont nagyon szívesen gondoskodnak a partnerükről.
Már csak azért is, mert az ő boldogságuk általában attól függ, hogy a párjuk mennyire elégedett.
8/10 Középső „gyerek” és az egyke
Az egykék szívesen vállalják magukra a vezető szerepet, sőt, sokan úgy tartják, hogy személyiségükben hasonlítanak a legidősebb gyerekekre.
Ezért is passzolnak jól össze a középső szülöttekkel, mert ők nagyon boldogan átadják az irányítást valaki másnak. Jobb szeretnek megmaradni a háttérben, és egész egyszerűen csak jól érezni magukat, mint azon idegeskedni, hogy mit kellene most tenniük. Kifejezetten jól összepasszolhatnak ők!
Amikor két első „gyerek” találkozik, a kapcsolatukban elég gyakoriak lesznek a veszekedések. Mindkettőjükben hatalmas a versenyszellem, nem akarnak veszíteni, és az irányítást sem szívesen adják át egymásnak. Ha ezen nem tanulnak meg változtatni, nem fog működni a kapcsolatuk.
Amennyiben viszont képesek kompromisszumokat kötni, és módot találnak arra, hogy a versenyszellemüket a kapcsolaton túl, valami másban éljék ki, még akár jó párost is alkothatnak.