Sokunkat már gyerekként megtanított az élet arra, hogy álljunk meg a saját lábunkon – csak épp nem akkor és nem olyan körülmények között, amikor ez egészséges lett volna.
Kívülről ez talpraesettségnek, erőnek, „jó gyerek” működésnek tűnik, belül viszont gyakran azt jelenti: túl korán maradtunk magunkra. Nemrég egy pszichológus, Marielisa Reyes gondolatait olvastam arról, idővel hogyan válik a korai önállóság láthatatlan teherré. Ahogy sorolta azokat a mintákat, amelyek az érzelmileg magukra hagyott gyerekekre jellemzőek, elkezdtem gondolatban jegyzetelni. Nem elméletként hatottak rám a sorok, hanem tükörként.
Amikor túl korán lettél te a felelős
Nem minden gyereknek jut felhőtlen gyerekkor, van, aki az iskolatáska mellé néma felelősséget is kap. Nálam ez nem testvérnevelést jelentett, hanem egy idős családtag körüli folyamatos jelenlétet és figyelmet. Akkor ez természetes volt, sőt, egyfajta büszkeséggel töltött el, hogy számítanak rám. Csak később értettem meg, mennyi energiát fordítottam olyan irányba, ami nem az én fejlődésemet szolgálta. Olvass még a témában
„Soha nem merem kezdeményezni a szexet” – Miért vagy szégyellős a hálószobában?
Anyáink idejében nem volt pumpkin spice latte, mégis érezni lehetett az őszt – mégis mi változott?
Ezt hozza 2026. október 19. a numerológia szerint: kreativitás és életöröm
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
Ha te is az a gyerek voltál, akire mindig lehetett számítani, akkor valószínűleg nem nagyon maradt tér arra, hogy bizonytalan legyél. Ha gond volt, rád figyeltek, ha feszültség akadt, te próbáltad elsimítani, megoldani. Így szép lassan megtanultad, hogy az érzéseid másodlagosak, a feladat viszont első.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
