Amikor a segítségkérés egyenlő volt a kudarccal
Nekem segítséget kérni sokáig nem egyszerűen kellemetlen volt, hanem igazi belső vereség. Nem az apró, hétköznapi dolgokra gondolok (ezekben eszembe se jutott másokhoz fordulni), hanem a nagy, igazán nehéz helyzetekre. Ezekben döbbentem rá a hárítási mechanizmusomra. Mintha az lett volna a szabály, hogy a komoly problémákat csendben, a kevésbé komolyakat pedig még nagyobb csendben kell megoldani.
Felnőttként ebből könnyen lesz túlzott függetlenség. Az a fajta működés, amikor még akkor is azt mondod, hogy „megoldom” vagy „bízd csak rám”, amikor már rég kimerültél. A kontroll ismerős, a másokra támaszkodás viszont idegen és nyugtalanító. Ha gyerekként azt tapasztaltad, hogy a támogatás feltételekhez kötött, vagy kiszámíthatatlan, akkor az agyad logikusan döntött: biztonságosabb egyedül.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
